18. fejezet - A falka

Sziasztok!

Meghoztam a frisst :D Kicsit sokára, de valahogy nem nagyon van ötletem belőle. :D Pont emiatt nem fog túl sok újat mondani, de a történet szempontjából fontos egy ilyen rész is, hisz Bella nem ismeri még a farkasokat annyira, mint mi :D Előre is elnézést kérek ha ez a fejezet bármiben is teljesen megegyezik egy régebbi fejezettel. Csak pár részbe olvastam bele ismétlésképpen, szóval nézzétek el nekem :D Azért ebben is vannak újdonságok, hisz Edward viselkedése egyre megmagyarázhatatlanabb :D Meg a következő rész is merőben teljesen más lesz a megszokottól. Igyekszem azt majd rövid időn belül megírni. Köszönöm a türelmeteket és remélem már vártátok az új fejezetet. :D És ha már itt vagy, ne felejts el kommentet írni se :D Jó olvasást mindenkinek :D

Jake körül kavarogtak a gondolataim. Arra gondoltam vajon mit csinálhat most ebben a pillanatban. Talán éppen vámpírokra vadászik. Ettől a gondolattól kirázott a hideg. Alice ezt azonnal észrevette.

– Ne aggódj! Nem lesz semmi baja. Tud magára vigyázni, elhiheted nekem! – valahogy nem nyugtattak meg a szavai. Alig vártam, hogy délután legyen és lássam, hogy jól van. Hirtelen egy alak állt elém és eltakarta a képet, már majdnem elküldtem a fenébe, amikor felnéztem és észrevettem, hogy Edward az. Annyira meglepődtem, hogy szóhoz sem jutottam. – Figyelj! Arra gondoltam ma átjöhetnél hozzánk később és megismerhetnéd a szüleinket is. – Edward arca még jobban elfehéredett. Alice úgy tett mintha nem bukkant volna fel a semmiből.

– Szerintem ez nem jó ötlet. – mondta halkan.

– A meghívás nem is tőled származik, hanem tőlem. Na, mit szólsz hozzá?

– Köszönöm a meghívást, nagyon szívesen elmegyek. – mondtam kedvesen. – De mi van, ha nem fogok tetszeni nekik?

– Beszélnem kell veled! – a karomnál fogva megragadott és magával húzott.

– Óvatosan Edward! Ne felejtsd el, hogy ő törékeny. – mintha Alice jót mosolygott volna ezen a jeleneten, mi viszont meg sem álltunk a folyosóig.

– Áú! Ez fáj! – miután kiértünk enyhült a szorítása, de nem eresztett el.

– Te nem attól félsz, hogy bemész egy vámpírokkal zsúfolt házba, hanem hogy nem fogsz tetszeni nekik? Micsoda marhaság ez?

– Miért lenne ez marhaság? – néztem rá kérdőn. – Nekem igen is fontos, hogy szimpatikus legyek a szüleiteknek.

– De miért? Te nem tartozol a családunkhoz és soha nem is fogsz.

– Viszont Alice a barátom. De gondolom nem erről akartál velem beszélni. – idegesített, hogy mindenbe beleüti az orrát. Nem ő hívott meg hanem Alice és ha ez nem tetszik neki, akkor azaz ő baja.

– Nem fontos. – elengedte a karomat én pedig visszamentem az asztalunkhoz. Dúltam-fúltam mérgemben. A végén tényleg kék-zöld foltos lesz a karom. És azt, hogy fogom kimagyarázni Jake-nek? Mikor újra eszembe jutott, ismét alig vártam, hogy lássam.

– Na, mit akart az idióta bátyám?

– Semmit, csak bosszantani a szokásos hülyeségeivel.

– Ő már csak ilyen.

– De nekem elegem van ebből. Hagyjon inkább békén. – közöltem magamból kikelve és az se érdekelt ha meghallja. Hallja csak, így legalább tisztában lesz vele milyen idegesítő.

– Nyugodj meg Bella! Mivel húzott fel ennyire?

– Csak a szokásossal, hogy tartsam magam távol tőletek.

– Pedig azt hittem mást akar mondani.

– Én is. – az ebédlő elkezdett kiürülni. Ez jelezte, hogy vége az ebédszünetnek. Még volt egy óránk. Alig vártam, hogy vége legyen ennek a napnak. Egész éjjel alig aludtam és még Edward változó kedélyét is el kellett viselnem. Képtelen voltam tovább bármit is csinálni. A fáradtság egyre jobban rám telepedett és a reggeli izgalmat felváltotta ennek a napnak a terhe.

Amint megszólalt az utolsó óra végét jelző csengő, mert húztam is el a csíkot. Tudtam, hogy Jake már vár rám. Szerencsére Edward ezen az órán sem volt hajlandó részt venni, nagy megkönnyebbülésemre.

Kifelé menet csatlakozott Alice és Jasper is. Jake pedig már valóban ott várt az autómnál. Mint akit ágyúból lőttek ki, úgy rohantam a karjaiba.

– Mi történt? Jól vagy? Mit tettetek vele? – mordult Alice-re.

– Jake! Befejeznéd ezt kérlek! Nem tettek velem semmit, csak örülök, hogy épségben vagy. Egész nap attól rettegtem, hogy vámpírokra vadászol.

– Félted a kis kedvenceidet, mi? De nem kell aggódnod, amíg nem szegik meg a szerződést, nem bánthatjuk őket. – mondta gúnyosan. Én pedig már annyira fáradt voltam, hogy legszívesebben jól behúztam volna neki egyet.

– Befejeznéd már végre te idióta? Az eszedbe se jutott, hogy érted aggódtam, hiába mondta Alice, milyen erős vagy, én akkor is téged féltettelek, mert engem más nem érdekel. Mikor fogod fel végre? És most vigyél haza kérlek, fáradt vagyok és nincs erőm vezetni. – odaadtam neki a slusszkulcsot én pedig beültem az anyósülésre. Szó nélkül ült be mellém.

– Akkor később találkozunk? – dugta be Alice fejét az ablakon.

– Nagy baj lenne ha elnapolnánk a dolgot? Ne haragudj, de nagyon fáradt vagyok, elég rosszul aludtam az éjjel.

– Megértem. Persze, nem gond. Napoljuk el szombatra, rendben?

– Az szuper lesz. Köszi! Holnap találkozunk. – Jake begyújtotta a motort és elhajtottunk.

– Mit napoltatok el? – kérdezte végül, mikor már mind a ketten lenyugodtunk.

– Alice be akar mutatni a szüleiknek.

– Én ezt nem tartom jó ötletnek.

– Ne kezd, kérlek! – néztem rá esdeklően. – Még se menjünk még haza, inkább menjünk La Push-ba. – nem kellett kétszer kérni, az irányt Jake otthona felé vettük. Nem is tudom mikor jártam ott utoljára, de valahogy mindig megnyugtatott. Csöndes volt és nekem most erre volt szükségem. Azonban ekkor eszembe jutott, hogy ott a falka is és csak most ugrott be, hogy egyikőjüket sem ismerem ugyanis Jake nem mutatta be őket nekem. Eddig nem is gondoltam erre, csak most, hogy La Push felé tartottunk, mert mióta ilyen irányt vettek az események azóta nem is jártam náluk. És igazából csak most jöttem rá, hogy egyetlen alkalommal találkoztam a többiekkel és, hogy közülük is csak Sam nevével és személyével voltam tisztában. – Jake! Csak most gondoltam bele, hogy nem is ismerem a falkát. Senkit sem mutattál be nekem. Nem lesz gond, ha csak így beállítok?

– Mért lenne gond? Te a barátnőm vagy és ők ismernek téged. – mondta nemes egyszerűséggel. Na, ez is jól kezdődik, gondoltam magamban. És pont nem a legjobb pillanatomban kell úgy igazán megismernem őket, amikor inkább csak nyugalomra vágynék, semmi másra. De ilyen az én formám. Valójában nem bántam, hogy végre közelről is megszemlélhetem őket, csak tényleg oltárian fáradt voltam. Megpróbáltam az autóban egy kicsit szunyókálni, de mire elszenderedtem volna, a kocsi megállt és a motor éles zaja elhallgatott. – Itt is vagyunk. Pocsékul nézel ki. – emelte rám barna szemeit.

– Köszi! Ez megnyugtató. – ha még a pasim is rémesnek lát, akkor valóban nem nézhetek ki valami jól.

– Nem akarsz lepihenni egy kicsit? – minden vágyam ez volt, de próbáltam nem mutatni. Erősnek akartam látszani. Hirtelen éles vonyítást ütötte meg a fülem.

– Jól vagyok.

– Rendben. Akkor gyere! Megjöttek. – félelemmel telve szálltam ki a kocsiból. Vajon, mit fognak szólni hozzám?

– Á! Bella! Örülünk csajszi, hogy végre újra láthatunk téged immár teljes valónkban, Jake oldalán. – szólított meg egy számomra névről nem ismert személy, de felismertem az erdőben zajló eseményekből. Mindannyian fél pucérak voltak. Jake is szerintem csak miattam viselt normális ruházatot, meg, hogy a városban ne keltsen feltűnést.

– Ő itt Jared! – súgta Jake! – A csapat móka mestere.

– Bizony! Tiszteletére szépséges kisasszony! – hajolt meg, mint egy lovag. Tényleg nagyon mókás volt. Máris kedveltem.

– Talán most már Jake-nek is jobb kedve lesz. Az utóbbi időben elviselhetetlen volt.

– Bemutatom Embry-t.

– Örvendek! – nyújtatta a kezét és megpuszilta az enyémet, amikor viszonoztam a gesztust.

– Jake biztos nem mondta, de amikor farkas alakban vagyunk, halljuk egymás gondolatait. Így kommunikálunk egymással. – meglepetten néztem rá. – Gondoltam. Mesélt egyáltalán valamit? – megráztam a fejem.

– Nem nagyon. Azt mondta vannak dolgok, amiket nem mondhat el.

– Ő Quil.

– De most, hogy már lényegében mindent tudsz, hisz tudjuk, hogy tudod, Cullenék is beavattak a titkukba, így nem kell előtted titkolóznunk.

– Sam-et már ismered. – ő volt az egyetlen, akiről tényleg tudtam kicsoda.

– Sam! Én ezt nem tartom jó ötletnek. Még is csak vámpírokkal nyomul.

– Elég legyen Paul! Ő Jake barátnője, és mi ezt tiszteletben tartjuk és ehhez méltón bánunk vele. – mondta Sam ellenkezést nem tűrő hangon. Szóval ilyen, amikor az alfa utasítást ad? Erre gondolt Jake, amikor azt mondta az alfa parancsait szó szerint képtelenek megszegni?

– Én Paul-lal értek egyet. – ekkor vettem észre, hogy lány is van köztük. Ez lepett meg a legjobban. Jake nem említette, hogy lányok is lehetnek farkasok. – Ki tudja meddig lesz Jake barátnője, hisz mindannyian tudjuk, hogy ez bármelyik pillanatban megváltozhat, addig pedig bőven kiadhatja a titkainkat a vérszívó barátainak. – csak némán álltam. Torkomon akadtak a szavak.

– Az lehet. Azonban most ez a helyzet és erről nem nyitok vitát.

– Ő Leah! Sam régen vele járt, de ez hosszú történet.

– Én örülök, hogy itt vagy Bella! – ölelt meg egy lelkes kis-srác.

– Bemutatom Seth-et. Ő legfiatalabb falkatag.

– És a legokosabb, legerősebb, legszexisebb. – nevetett egy nagyot. Máris szimpatikus volt, ahogy mindenki.

– Micsoda? Majd adok én neked! – azzal elkezdtek játékosan birkózni. Mókás volt őket látni és öröm volt nézni, hogy Jake milyen önfeledt. Már rég nem láttam ilyennek.

– Menjünk be! – mondta Sam és mindenki a ház felé vette az irányt.

– Végre! Farkaséhes vagyok. – fakadt ki nevetve Jared.

– Akárcsak mi! Kár, hogy ma nélkülöznünk kell Emily főztjét. Ne értsd félre Jake, apád főztje is nagyon jó, de azért Emily-é az mégis más.

– Nem gond! Emily, Sam kedvese! – súgta menet közben. – Majd őt is megismerheted. De ne lepődj meg ha meglátod. Ugyanis egy nagy seb éktelenkedik az arcán. Sam egyszer képtelen volt magán uralkodni és Emily éppen a közelében volt. Meg is történt a baj. Sam ezt azóta sem tudja megbocsátani magának. – közben beértünk a házba, ahol megterített asztal fogadott minket. Most már értettem Jake miért félt annyira mikor együtt vagyunk. De én tudom, hogy képes magán uralkodni.

– Apukád tud mindenről? – ostobának éreztem ezt a kérdést.

– Persze. Nem is tudom mi lenne velem nélküle. A többieknek nehezebb, mert nekik titkolózniuk kell otthon. Ráadásul az apám a vének tanácsának a tagja. Ők mindent tudnak, ami a törzsben történik.

– Remélem éhesek vagytok! – mondta Billy a fiúkra nézve. – De kár is kérdezni, mert az lenne csoda ha nem lennétek azok. Isten hozott nálunk Bella! – mint egy jó háziasszony, olyan volt Jake apja. Mindenki az asztal köré telepedett és mohón falni kezdte az asztal közepére kikészített ételt.

Miután mindenki befejezte, a kanapé köré telepedtünk a jól lakottság érzésével terpeszkedtek el a fiúk, akik alig fértek el a kicsiny házikóban, akkorák voltak. Csak most tűnt fel, hogy Jake is mennyit változott mióta farkas lett. A testhőmérséklete jócskán megemelkedett és jó sokat nőtt is, valamint megizmosodott. Csodálkozva figyeltem apró mozdulatait, amire termete és ereje ellenére képes volt. Sokkal kecsesebb lett a mozgása, mint előtte volt. Most volt időm minden apróságot megfigyelni, amire eddig nem volt lehetőségem annak ellenére, hogy a barátnője vagyok, hisz vajmi keveset voltunk együtt mostanában. Ezért nem volt eddig alkalmam megismerni a falka többi tagját sem. De örültem, hogy erre ma sor kerülhetett és valahogy a fáradtságom is elmúlt. Élveztem a társaságukat, a csipkelődéseiket. Olyanok voltak akár a testvérek és úgyis viselkedtek egymással. Sokkal felszabadultabb volt a hangulat, feszélyezetlen, nem kellett minden egyes szavamra ügyelnem. Senki nem értette félre ha össze-vissza beszéltem csak jót nevettek rajta. Igazán kedveltem a társaságot.

– Örülök, hogy végre megismerhettelek titeket! – mondtam őszintén.

– Mi is örülünk csajszi! Jake máris sokkal vidámabb. – mondta Jared.

– Nekem ebből elég volt. – Leah fogta magát felállt és kiviharzott. El nem tudtam képzelni miért nem kedvel, hisz ne is ismer.

– Leah-nak mi baja van? Mintha nem kedvelne? – kérdeztem Jake-től.

– Nem veled van baja. Tudod a helyzetünk sokban emlékezteti őt a sajátjára. – Sam-re nézett, aki bólintott, hogy beavathat. – Tudod, Sam régen Leah-val járt, akit nagyon szeretett. De egyszer csak minden megváltozott, mikor átalakult. Senki nem volt, aki elmondta volna neki mi történt, egyedül volt. Hónapokra eltűnt, Leah pedig nagyon aggódott, nem tudta mi lehet vele. De szerette Leah-t, ezért úgy döntött visszatér. – itt egy kis szünetet tartott. Mindenki csöndben ült. Látszott rajtuk, hogy ismerik a történetet. – De aztán látogatóba érkezett Leah unokatestvére, Emily. – itt a lélegzetem is elakadt, hisz Sam mostani kedvesét is Emily-nek hívják. – Sam abban a pillanatban belevésődött, amint meglátta és nem tehetett mást, elhagyta Leah-t.

– Belevésődött? – értetlenül néztem rá.

– Igen. Az egy olyan erős érzés, hogy nem tehetsz ellene semmit. Egy láthatatlan kötelék, amit még a halál sem képes elszakítani. Ha belevésődsz valakibe, akkor csak őt látod, úgy szereted, ahogy senkit, bármire képes lennél érte, nem tudsz nélküle élni és ha távol kell lenned tőle, majd beleőrülsz a hiányába.

– És veled is megtörtént már? – kérdeztem izgatottan. De ő megrázta a fejét. Ettől kicsit szomorú lettem, de talán jobb is így, mert szeretem, de ezzel a bevésődéssel én nem biztos, hogy megtudnék békélni.

– Még nem! – éreztem, hogy nem mer a szemembe nézni, de értékeltem, hogy nem hazudik nekem. – De szeretlek, ez biztos és nagyon fontos vagy nekem. – kezdett heves magyarázkodásba.

– Tudom Jake! Ne aggódj! – csókot leheltem az ajkára. – De akkor honnan tudod mindezt?

– Gondolatolvasás! – ütögettem meg a fejét. – Mind benne élünk a Leah, Sam és Emily szerelmi háromszögben. Mióta Leah csatlakozott hozzánk kénytelenek vagyunk elviselni a Sam-et lehordó gondolatait. Mindig lepergeti előttünk mit érzett akkor, mit érez most és egyáltalán nem érdekli, hogy minket ez mennyire nem érdekel és hogy Sam mennyire bánja ezt az egészet.

– Akkor erre értette Leah, hogy ki tudja meddig leszek itt? – Jake megint csak bólintott.

– Semmi baj Jake! Megértem. Ezek olyan dolgok, amik ellen nem tehetsz semmit. Inkább élvezzük ameddig együtt vagyunk. – szorosan bújtam hozzá. El se tudtam képzelni mi lesz velem ha elveszítem Jake-t, főleg ha egy másik nő miatt, akit jobban fog nálam szeretni emiatt a bevésődés dolog miatt. Szerettem volna kiverni a fejemből és tényleg élvezni az együtt töltött időt, de nem ment.

– Ezek után hallja a törzs többi történetét is. – mondta Sam és erre átvette a szót Billy.

Beszélt arról, hogy kik voltak a törzs ősei, hogyan alakult ki és hogyan örökölték a gént. Beszélt a hidegekről és a harmadik feleségről és önfeláldozásáról, hogy megmentse férjét és népét a hideg asszony haragjától, aki végzett volna mindannyiukkal, hogy megbosszulja párja halálát. Az egész rettentő érdekes volt. Az összes történetet izgatottan ültem végig, annyira érdekfeszítőek voltak. Jake egy percre sem engedte el a kezemet és jó érzés volt, hogy most is itt van velem és ha nem is tudatosan, de vigyáz rám. Fejemet a vállára hajtottam. A fáradtság ismét elöntött. Billy épp befejezte utolsó történetét.

– Ideje elköszönnünk. – állt fel Sam. – Seth, keresd meg Leah-t. Ma este ő őrjáratozik Paul-lal és Jared-del. A többiek pihenhetnek. – adta ki utasításait. Seth azonnal el is tűnt. – Örülök, hogy ezt a napot velünk töltötted Bella. Legközelebb megismerkedhetnél Emily-vel is.

– Én is nagyon örülök Sam. Jó volt végre megismerni Jake társait. Így legalább nyugodt lehetek, hogy nincs egyedül.

– Ne aggódj Bella! Majd mi megvédjük a kis Jake-t. – ugratta Jared.

– Tudod te kit védjél meg! – mondta vidáman kedvesem is. Nehéz volt elhinni, hogy tényleg itt voltam közöttük. Amióta kiderültek ezek a titkok, Cullenéken kívül más szó nem igen esett köztünk, így most kifejezetten örültem, hogy mégis inkább idejöttem hazamenetel helyett. Otthon csak unatkoztam volna és rágódóm a megmásíthatatlan dolgokon és hülyeségeken töröm a fejem. Így legalább egy kis betekintést kaptam Jake világába.

– Elindultál már Jared? – kérdezte Sam.

– De még nem jött meg Leah. – próbálta kihúzni magát a csávából kevés sikerrel.

– Majd útközben találkoztok vele. Induljatok! – mire befejezte a mondatot már egyikük sem volt ott. – Jó éjt Billy és köszönjük a vendéglátást! Remélem hamarosan találkozunk Bella. – mindenki távozott, csak mi hárman maradtunk.

– Itt alszol Bella? – kérdezte Billy. Teljesen elvörösödtem.

– Nem, azt hiszem ideje hazamennem. – mondtam szégyenlősen. Jake csak jót mosolygott zavaromon, de nem próbált meg tartóztatni. – Haza viszel? Iszonyú fáradt vagyok. – ismét elemi erővel öntött el az egész nap rajtam lévő kimerültség a kialvatlanságtól.

– Persze. – elindultunk a kocsi felé. – Örülök, hogy itt voltál ma Bella és beavathattunk a dologba. Tudod ha bevésődünk valakibe, akkor előtte nem kell többé titkolóznunk. Sam Leah-nak nem mondhatta el mi van, de Emily-nek már igen. Ettől csak még dühösebb lett amikor az átváltozása után mindent megtudott. De én örülök, hogy velünk ez másképp van.

– Köszönöm Jake, hogy itt lehettem. – segített beülni. – Szeretlek! – de amint bent voltam, elnyomott az álom. Nem is vettem észre mikor parkoltunk le a házunk előtt. Anyáék biztos felébredtek a motor hangos robajára, ha már aludtak. De még nem lehetett olyan késő.

– Bella! Megjöttünk! Ébredj te kis álomszuszék! – megpuszilta a homlokomat.

– Mi történt? – kérdeztem álomittasan.

– Hazaértél. Akarod, hogy ölben vigyelek be?

– Jó lesz a saját lábam is. De te, hogy mész haza? – egy újabb hülye kérdés, hisz tudtam, hogy futva sokkal gyorsabb, mint bármilyen autóval és nem árt meg neki.

– Engem te csak ne félts! – lovagiasan kisegített az autóból. Magához húzott, jó szorosan átölelt és szenvedélyesen megcsókolt. – Köszönöm ezt a mai estét!

– Inkább én köszönöm neked. Attól féltem, hogy elveszítelek. De remélem, ha eljön az idő és az a bizonyos dolog közénk áll, akkor is barátok maradunk majd.

– Bella! Megígértem, hogy soha nem fogsz elveszíteni és ezt be is tartom. Vagy így, vagy úgy. – megint megcsókolt. – De most jobb ha bemész mielőtt apád kinéz, hogy hol maradsz ilyen sokáig. – a villanyok valóban égtek. Jól gondoltam, hogy még ébren lesznek. – Jó éjt! – és el is tűnt az éjszakában. Én meg elindultam befelé. De hátulról hideg kezek ragadtak meg. Rémülten fordultam meg és Edward sötét szemével találtam szembe magam.

– Te mit keresel itt? – néztem rá értetlenül és a fejemet hol rá, hol a bejárati ajtóra emeltem. Kezdett elnyúlni a kint tartózkodásom és ez hamarosan feltűnhet a szüleimnek.

– Tudod te min mentem keresztül? – kérdezte zihálva. – Nem sok kellett, hogy megszegjem miattad a szerződést. – ez igen csak meglepett.

– Nem volt semmi okod rá. Csak a barátommal töltöttem a délutánt és ehhez minden jogom meg volt. – vágtam vissza durcásan. Már megint nem értettem ezt az őrült viselkedést. Közben egész közel kerültünk egymáshoz. Ajkaink majdnem összeértek. Éreztem hűvös leheletét az arcomon.

– Alice nem tudta megmondani hol vagy, hogy jól vagy-e és élsz-e még. Egész nap itt vártalak, hogy meggyőződjek épségedről.

– Mondtam, hogy semmi okod nem volt rá. Alice tudta, hogy Jake-kel mentem, csak a farkasokat nem látja. Tudhatta, hogy nincs semmi bajom.

– Honnan tudta volna, hisz a farkasok kiszámíthatatlanok! – mélyen a szemembe nézett. Valós aggodalmat láttam benne. Hirtelen furcsa érzés kerített a hatalmába. Mi történik velem? Mi ez? Mért van Edward Cullen ilyen hatással rám? – Hát nem érted, hogy mit jelentesz nekem? – szomorúságot vettem ki a hangjából. – De hát honnan is tudhatnád. – mintha csak önmagához beszélt volna, de még mindig nem eresztett.

– Edward! Én ezt nem értem és lassan be kellene mennem mielőtt a szüleim kijönnek. – odabentről mocorgás hallatszott. Ha én hallottam, akkor biztos az ő figyelmét sem került el. Arra felé tekintettem. Hirtelen enyhült a szorítás, de mire visszanéztem, már nem volt sehol. Értetlenül álltam az események előtt. Agyszerűen nem tudtam hova tenni a dolgot. Edward egyre furcsábban viselkedett és ez nem hagyott nyugodni, de tudtam, hogy egyik családtagjától sem fogok egyenes választ kapni. Ekkor hirtelen kinyílt a bejárati ajtó és három fej jelent meg kíváncsian vizslatva a sötétséget, de amikor megláttak, felderült az arcuk.

– Még is mit csinálsz kinn már ilyen sokáig? – én a meglepetéstől szóhoz sem jutottam.

17. fejezet - Vallomások

Sziasztok! Tudom, hogy nagyon régen nem volt már friss, de kérlek ne haragudjatok rám! Csak mostanában nagyon kevés időm van írni. Annyi minden mást csinálok. Tudom, hogy ez nem mentség. De most meghoztam az új fejezetet, ami remélem elnyeri tetszéseteket és nem okoz csalódást ennyi várakozás után. Remélem már nagyon vártátok a folytatást :) Hát megjött :)  Lehet, hogy nem lett olyan izgalmas, de azért remélem mindenkit kárpótol a várakozásért. :) Jó olvasást kívánok mindenkinek! :)

A szobám magányában az ágyon fekve egyre csak töprengtem. Már rég besötétedett. Miután Jake haza hozott, azonnal távozott is őrjárat ürügyén, de éreztem, hogy a háttérben a sértődöttsége állt. Később majd elsimítom vele a dolgot.

Az agyam a ma történteken járt. Hihetetlen, hogy semmi sem normális ezen a világon. A fiúm egy vérfarkas, a legjobb barátom meg egy vámpír. Nem épp a legjobb párosítás. Még se bántam egyiket se. Mindkettőjük mellett biztonságban éreztem magam.

Hideg szellő suhant át a szobán. Felakartam állni, hogy becsukjam az ablakot, de ahogy felültem, majdnem elsikoltottam magam. Alice állt az ágyam lábánál. Felpattantam és gyorsan becsuktam az ablakot.

– Te mit keresel itt? Azt hittem holnap a suliban találkozunk. – örültem, hogy nem kell reggelig várnom, hisz még rengeteg kérdésem volt, amit jobb nyugodtabb körülmények között megvitatni. Az agyam is egyfolytában ezen járt. Visszabújtam az ágyba a meleg takaró alá.

– Kíváncsi voltam jól érzed-e magad. – ült le az ágy szélére.

– Nem is tudom. Ez az egész olyan furcsa. – kavarogtak az érzelmeim. Igazából nem tudtam, mit gondoljak. Olyan valótlannak tűnt minden. Mintha álmodnám az egészet. De ez képtelenség. Nincs ennyire élénk fantáziám, soha nem lennék képes ilyesmit magamtól kitalálni. Két lábbal állok a földön. – Megrémülve nem vagyok, mert bízom benned és tudom, hogy nem fogtok bántani, különben rég megtettétek volna. Igaz?

– Igaz. – mosolyodott el. Hitetlenkedve néztem rá.

– Bennem megbízhattok. Soha senkinek nem árulnék el semmit. – ezt ő is pontosan tudta, de úgy éreztem ki kell mondanom. – Meg a pasim se mindennapi. – sóhajtottam egy nagyot.

– Tudom. – felelte kurtán.

– Kérdezhetek?

– Nyugodtan. Hisz azért jöttem, mert tudtam, hogy még bőven van, mit megbeszélnünk, ami nem várhat holnapig.

– A szomszédos városban mostanában állattámadások történtek. Jake szerint nem azok voltak, illetve akkor még nem mondhatta el nekem mire vagy kire gondol pontosan, de szerintem a vámpírokra gondolt. – muszáj volt kerek-perec kinyögnöm, hogy mire is akarok kilyukadni. – Alice ne sértődj meg, de muszáj megkérdeznem. Ti voltatok? – elborzadt arccal nézett rám.

– A barátod nem mondta? Pedig ő nagyon jól tudja.

– Mit?

– Azt, hogy mi nem táplálkozunk emberi vérrel. Csak állatokéval. A mi családunk vegetáriánusnak tartja magát, mert csak állatok vérével táplálkozunk, ami jó kondiban tart, de soha nem oltja teljesen az éhséget. Megtanultuk kezelni a szomjunkat. Ezért tudunk beilleszkedni és emberek között élni. Ez az egyik oka, amiért erdőben élünk. Néha elmegyünk a hegyekbe is vadászni, izgalmasabb a vadállomány. A másik pedig, hogy ott önmagunk lehetünk és nem kell rejtőzködnünk. – elképedve néztem rá. Jake tényleg nem említette egy szóval sem, sőt inkább őket gyanúsította a különös halálesetekkel és ezzel próbált meg távol tartani tőlük.

– Nem említette. Biztos így akart elijeszteni tőled.

– Megértem őt, de egy vérfarkas sem a legjobb társaság. Túlságosan heves a vérmérséklete és soha nem lehet tudni mikor veszti el a fejét. És ha pont a közelében vagy, akkor nincs mit tenni. – valóban, mióta vérfarkas lett Jake, sokkal hevesebb, de a jelenlétemben mindig uralkodik magán. Most már tudom milyen nehéz lehet neki, hogy visszatartsa magát és ne tudjon bántani. Ettől a tudattól még jobban ragaszkodtam az én Jake-mhez és amint alkalmam lesz rá, meg is fogom mondani neki. Nagyon sokat jelent nekem és ha ezt nem tudja magától akkor idióta.

– Ezek szerint vannak mások is? – ezek után nem is volt kérdés, de tőle kellett hallanom.

– Igen, vannak mások is. Ők azok, akik az emberi életet semmire sem becsülik. Mivel a szervezetünkből kiürült az emberi vér, a mi szemünk aranyszínű. Az övéké viszont vörös. Ez az egyik ismertető jelük. Minden másban hasonlítanak ránk. Világos bőr, jéghideg érintés.

– Ez félelmetes.

– Nem mondom, hogy nem az, mert nem tudom mit érezhetsz. Én semmire sem emlékszem az emberi életemből, de most már a családunkhoz tartozol, úgyhogy ne aggódj, vigyázunk rád és Charlie-ra is.

– A többiek miért utálnak annyira?

– Mert ember vagy. Közülünk senkinek sem volt választása. Mindannyiunkat Carlisle mentett meg a haláltól, ami nem volt könnyű, hisz ha egyszer megízleljük az embervért, nem tudunk leállni.

– De Carlisle megállta. Szóval miatta nem isztok embervért?

– Nem csak miatta. Nem akarunk szörnyek lenni.

– Te és Emmett még se utáltok. – csak úgy áramlottak belőlem a kérdések, de Alice-nek, aki egyfolytában pörög, meg se kottyantak.

– Mert én láttam, hogy nagyon jó barátnők leszünk, csak a megfelelő idő kellett, hogy oda mehessek hozzád minden magyarázat nélkül és mivel láttam előre, hogy mi fog történni ezért türelmesen vártam, hogy a srácok kekeckedni kezdjenek veled és a dolog meg volt oldva. – ismét elmosolyodott. A nem éppen kellemes emlék nekem is mosolyt csalt az arcomra. Mert nem csak Alice, de Edward is megmentett tőlük. Ennek az okát azóta sem értem. Sőt, semmit sem értek, ami vele kapcsolatos. – Emmett meg csípi az emberi gyengeségeidet, ahogy lereagálod a dolgokat.

– Értem. – itt volt az ideje felhozni azt, ami leginkább kínzott. Elég sok mindent felfedett előttem Alice. Nem is gondoltam, hogy ennyire nyílt lesz, amikor a kérdéseimmel fogom zaklatni. – Alice! Van valami, amit nagyon nem értek. – kérdőn nézett rám. – Edwardon nem tudok eligazodni. Az egyik pillanatban rideg és távolságtartó, kerül, a másikban pedig 180 fokos fordulatot vesz és kedvessé válik. Olyankor úgy érzem nem teljesen közömbös irántam, ami meglepne hisz mindig olyan ellenséges velem. De aztán ismét hűvös lesz és el is múlik a kétségem.

– Edward előttem is kész rejtély. Hiába látom a jövőt, rajta én sem tudok kiigazodni. Szerintem hagyd az egészet. A bátyám dilis. Nem kell vele törődni. – ismét széles mosolyra húzódott az ajka. Talán tényleg ez lenne a legjobb, még se tudtam kitörölni a fejemből azt, ahogy ma viselkedett. A gondolatra a pulzusom az egekbe szökött. De igazat adtam neki. Edward hangulata állandóan változik és soha nem lehet tudni éppen milyen kedve van. – Megyek. Eléggé késő van. Hagylak aludni. Reggel találkozunk. – tekintete üvegessé vált és a távolba meredt. – Azt hiszem holnap nem lesz szükséged fuvarra.

– De még rengeteg kérdésem van. – nem akartam, hogy elmenjen. Még olyan sok mindent szerettem volna kérdezni.

– Szerintem azok most már rá érnek holnapig. Jó éjt! – kacsintott egyet majd el is tűnt arra amerről jött.

Egyelőre beértem ennyivel is. Egy kicsit azért csalódott is voltam, mert azt hittem, azért Alice többet tud a bátyjáról. Talán így is van, csak velem ezt nem akarta megosztani, amit teljesen meg is értek, hisz mégis csak a bátyja. Végül is igaza van. Ki vagyok én? Csak egy átlagos ember, akit mért avatna be olyan személyes ügyekbe, mint Edward magánélete. Már így is ép eleget tudtam a családjáról. És vajon, hogy értette azt, hogy nem lesz szükségem fuvarra? De ez volt most a legkisebb gondom.

Egész éjszaka álmatlanul forgolódtam. Egyszerűen nem hagytak nyugodni az események. Máson se járt az agyam csak azon, hogy lehetséges, hogy egy olyan világban élünk, ahol léteznek meseszerű lények. Minden annyira megváltozott. Hogy tudott az egész világ ennyire felborulni?

Kialvatlanul keltem ki az ágyból. Szemem alatt sötét karikák húzódtak. A fáradtság egész súlyával telepedett rám. Alig éltem. Legszívesebben vissza feküdtem volna, de mennem kellett. Még rengeteg kérdésem volt. Bár nem tudom mennyire jó hely az iskola ezek megvitatásához. Viszont eddig is mindig külön ültünk, a kutya sem figyelt ránk. Így ebéd közben tovább faggathatom majd Alice-t. Jutottam elhatározásra.

– Jesszusom! Te meg, hogy nézel ki? – rémült meg anya, amint beléptem a konyhába. Egy kávé most tényleg jól esne.

– Kösz anya! – ültem le gyorsan, mielőtt még összesem és jobban megrémítem. Életem során még soha nem éreztem magam ilyen ramatyul, mint most. Még se bántam semmit, és semmiről sem akartam lemondani. De miért is kellett volna?

A fejemben ott motoszkált egy másik nagy kérdés is. Miért nem estek egymásnak a vámpírok és vérfarkasok? Talán miattam képesek lesznek elviselni egymás társaságát? Hova is gondolok? Miért adnák fel miattam az évszázadok óta bennük rejlő ösztönöket? Másnak kell lennie a háttérben. Csak abban reménykedhettem, hogy ma erre a rejtélyre is fényderül.

A fejem le-lecsuklott ültömben, ahogy próbáltam támasztani az asztalon.

– Mit csináltál az éjszaka? – anya egy bögre kávét tett elém. Látta, hogy most erre van a legnagyobb szükségem.

– Egyszerűen nem tudtam aludni. Most viszont úgy érzem, menten elalszom. – húztam a vállamat. Nem mesélhettem neki a bennem dúló érzelmekről. Különben is biztos dilisnek nézne és orvoshoz vinne. Meg amúgy is megígértem és nem állt szándékomban ezt megszegni.

– Miért nem szóltál? Adtam volna altatót, ha ennyire vészes a helyzet. Ilyen állapotban még sem mehetsz iskolába. – aggodalmaskodott. Alice erre gondolt, amikor azt mondta nem lesz szükségem fuvarra ma? Jutottak szembe a szavai.

– Jól vagyok. De merre van apa? – feltűnt, hogy nincs itt pedig ilyenkor még a reggelijét szokta majszolni. Persze ha nem lépett le korán az irodába. Körbe jártattam tekintetemet félig lecsukott szemmel. Legalább addig is pihenek míg itthon vagyok. De ma mindenképpen iskolába kell mennem.

– Mi volt az oka az álmatlanságodnak? – jelent meg abban a pillanatban az említett személy. Nem is volt itt. Akkor honnan tudhatta miről beszéltünk anyával? Mindegy, mert úgy se mondhatom el neki a valódi okot.

– Jake-kel volt egy is ki vitánk. – tényleg összezörrentünk egy kicsit, persze nem ez volt a valódi ok. Nem volt szép összehasonlítanom őt a legnagyobb ellenségeivel. – Nem akarok róla beszélni. – igyekeztem lezárni a témát.

– Jól van. – szerencsére annyiban hagyta és nem kérdezősködött tovább. Ugyanis akkor kénytelen lettem volna hazudni neki és ez biztos visszajutott volna Jake fülébe is és csak még nagyobb balhé lett volna belőle. Azonban én nem akarom őt elveszíteni. Apa soha nem volt az a kíváncsi fajta, most mégis kissé meglepett, hogy ennyi volt a részéről. – Ki jönnél egy percre? – ajjaj! Valami rosszat tettem csak nem emlékszem rá? Vészjósló volt az egész jelent, de apa arcán semmi bosszúságot nem láttam. Csak mosolygott folyamatosan. Nem tudtam, hogy ez inkább jó, vagy rossz.

– Persze. – azt még sem mondhattam, hogy túl fáradt vagyok megmozdulni. Inkább mentem. Így legalább anya sem tudott faggatózni a Jake-kel való vitámról. De meglepetésemre ő is jött velünk. Sejtelmesen kuncogott a háttérben. Néha nagyon nem értem őt. Alig hasonlítunk. Ő szőke, én barna. Ő magas, én olyan közepes magasságú vagyok. Sokszor viselkedik gyermekien míg én átveszem a felnőtt szerepet. Szerencsénkre itt van apa, aki mindkettőnket igyekszik kordában tartani. Leginkább rá hasonlítok, csak én nem vagyok olyan mogorva.

– Valami baj van, apa? – néztem rá értetlenül, ahogy kiléptünk a bejárati ajtón. Nem bírtam tovább a bizonytalanságot.

– Miért lenne baj? – úgy nézett rám, mint aki megőrült. – Csak gondoltam itt az ideje… – mutatott maga elé. Meglepetten bámultam arra felé. Hirtelen azt se tudtam mi van.

– Jake? – összeszűkült a szemem. Nem akartam elhinni, hogy jól látok. Miben sántikál már megint?

– Hát, lehetne éppen ő is, de én inkább a mögötte lévő autóra gondoltam. – csak ekkor vettem észre, hogy Jake egy tűzpiros furgon motorháztetőjének dőlve áll. Meglepettségemen jót mosolygott. De nekem még mindig nem esett le ez az egész. Apa feladta. – Látom, ma reggel kissé nehéz a felfogásod. Most vettem meg Jake-től.

– Ez az enyém? – majdnem elolvadtam a gyönyörűségtől, mikor leesett mire is megy ki a dolog. Végre van egy saját autóm. Ezentúl nem kell senkire várnom ha menni akarok valahova. Majd kiugrottam a bőrömből.

– Tudom, nem valami fiatal, de annál biztonságosabb. – mondta apa. Közelebb mentem és körbe jártam, hogy úgy vegyem szemügyre. Végig húztam rajta a kezemet.

– Nem, ez csodálatos. Imádom. – apa karjaiba futottam örömömben. – Köszönöm! – de pár perc múlva újra ott voltam az autómnál.

– Kicsit felturbóztam neked – szólalt meg Jake –, így elég pöpecül megy. – nem tudtam betelni a látvánnyal. – Ki akarod próbálni?

– Persze. Majd a suli felé kipróbálom. – mondtam lelkesen. Szóval erről beszélt Alice. Nem haragudtam amiért nem mondta el, hisz akkor oda lett volna nem csak a meglepetés, hanem ez az érzés is, amit most érzek. Hihetetlen nagy boldogság van a lelkemben pedig ez csak egy autó. De az én autóm. Mióta vártam erre.

– Ki hozom a cuccod. – mondta anya és el is tűnt a lakásban, de pár perc múlva újra megjelent a táskámmal a kezében.

– Rendben. – mondta Jake. Anyáék pedig illedelmesen magunkra hagytak. – De délután ott foglak várni a sulinál, ahogy mindig.

– Én szeretném is, hogy ott legyél Jake. – bújtam hozzá. Olyan jó volt újra meleg karjai közt lenni és bűntudatom volt, amiért hiányoztak Edward hűvös karjai. – Nagyon fontos vagy nekem és nem akarlak elveszíteni. – felnéztem rá majd gyengéden megcsókoltam, amit viszonzott. – De most mennem kell, mert elfogok késni. – segített beszállni, majd még az ablakon benézett.

– Ígérem, hogy soha nem fogsz elveszíteni. – még egyszer megcsókolt majd intett, hogy mehetek. Beindítottam a motort, ami nagy robajjal bőgött fel. Először megijedtem, de aztán tetszett, hogy ilyen hangja van. Végül magam mögött hagyva Jake-t, útnak indultam a suliba. A suliba, ahol ma annyi mindent fogok még megtudni. Nagyon vártam ezt a pillanatot és végre elérkezni látszott.

Lassan állítottam le a motort az iskola parkolójában. Olyan hangos volt, hogy minden szem rám szegeződött. De nem érdekelt. Alice a saját kocsija motorháztetőjének dőlve várt rám.

– Na, milyen a meglepetés? – kérdezte vigyorogva, hisz ő nagyon jól tudta, hogy ez vár rám ma reggel.

– Szuper. Imádom. – pillantottam vissza immár a saját járgányomra. Elindultunk a suli felé. – Alice! Elmondanád, hogy működik ez a jövőbe látás dolog?

– Sajnálom, de ki kell bírnod estig. – azzal el is tűnt, amint az épületbe léptünk. Ritkán volt együtt óránk, viszont Edwarddal annál több, amire most valahogy nem vágytam. Őszintén megvallva féltem a találkozástól. Féltem a megvetéstől, amit mostantól újra a szemében fogok látni. Nem tudom miért érdekelt ez annyira, de valahogy nem bírtam elviselni. Utáltam, hogy utál.

Edward már a teremben volt. Amikor beléptem felnézett és azonnal mellettem termett. Megragadott a karomnál fogva. Ez mindenkinek feltűnt és most még furcsábban néztek rám, mint eddig bármikor. Olyan erősen szorított, hogy azt hittem eltöri a kezemet.

– Jól vagy? – szemében őszinte érdeklődést láttam, ami igazán meglepett. Nem változott vissza a rideg szörnnyé, aki lenni szokott. Persze nem bíztam el magam, hisz nála soha sem lehet tudni.

– Igen. Semmi bajom. De miért kérdezed?

– El se tudod képzelni mennyire aggódtam érted. – értetlenül néztem rá. Ezzel meg mire akar célozni? – Amikor elmentél a farkasokkal, nem sok hiányzott, hogy utánad menjek, de Alice meggyőzött, hogy jobb ha nem teszem, mert csak viszályt szítanék. De iszonyú éjszakám volt. – ez meg pláne meglepett.

– Nem volt okod aggódni. Jake a barátom. Soha nem bántana engem. – de ő még mindig nem eresztett. Olyan közel volt, hogy éreztem hűvös leheletét. A közelségétől mindig elgyengülök, de már rettentően fájt a karom is. Tiszta kék-zöld folt leszek és ha ezt Jake észreveszi, nem tudom, hogyan fogom kimagyarázni az igazság elmondása nélkül, mert az csak felbőszítené és nem lenne jó vége a dolognak.

– Edward, ez már nagyon fáj.

– Ne haragudj! Sajnálom. – hirtelen elengedett és dörzsölgetni kezdtem fájó testrészemet. – Csak te nem tudod min megyek keresztül. – továbbra is minden szem ránk szegeződött.

– Akkor mondd el! – rám emelte tekintetét. Szeme sötét volt. Ebből arra következtettem, hogy még azóta sem volt vadászni.

– Nem lehet. – fogta magát és se szó, se beszéd nélkül elviharzott. Közben bejött a tanár is. Nem szólt egy szót sem csak elkezdte az órát. Edward a nap folyamán nem mutatkozott többet én pedig az egészből nem értettem egy szót se és tudtam, ha rá kérdezik Alice-nél, ő sem fogja elmondani nekem. Szóval bele kellett nyugodnom, hogy lesz olyan, amit én soha sem fogok megtudni.

Nagyon vártam az ebédidőt, ami igen csak lassan akart elérkezni, de végre eljött. Szélsebesen szeltem át a folyosót, hogy mielőbb odaérjek. Tudtam, hogy Alice meg Jasper már tuti ott lesznek. És persze a többiek is. Ahogy gondoltam, valóban ott volt mindenki. A szokott helyen ültek. Ahogy Alice a mi szokott helyünkön. Azt hittem ezek után mind együtt fogunk ebédelni, de ebben kár volt reménykednem. Edward azonban most sem volt sehol. Rose szúrósan nézett rám, Emmett meg mosolyogva. Most már nyíltan kimutathatta rokonszenvét, hisz már be voltam avatva a titokba.

– Sziasztok! – köszöntem nekik, majd ledobtam magam melléjük.

– Feldúlt vagy Bella. Történt valami? – Jasper keveset szólt most mégis ő intézte hozzám a szavait. Talán nála is megtört a jég.

– Rose még mindig nem kedvel. – tudtam, hogy nem erre gondol, de nem akartam beszélni az Edward és köztem történtekről.

– Nem erre gondoltam. – válaszolta kurtán. Alice érdeklődve figyelt mindkettőnket.

– Nincs semmi. Tényleg. Csak már izgatottan vártam, hogy tovább faggatózhassak. – azonnal Alice felé fordultam. – Szóval akkor elmondod, hogyan is működik a képességed?

– Rendben, de csak ha eszel. – neki fogtam elfogyasztani az ebédemet, de közben le se vettem róla a szememet. Rose-t igyekeztem kizárni a gondolataimból, ami nagyjából sikerült is.

– Magam sem tudom, hogy működik. Egyszerűen csak felvillannak képek. Hol röviden, hol hosszabban. Mintha egy film peregnek a szemem előtt, de én azt látom, ami történni fog. Általában hirtelen öntenek el, de akkor is sikerülni szokott, amikor erősen koncentrálok arra, amiről valamit tudni akarok. Leginkább az azokkal kapcsolatos dolgokat látom, akiket ismerek. – elég hosszan magyarázta. – Az emberek szándékát látom. Ha megváltoztatják elhatározásukat, akkor a látomás is változik. De például téged nem látlak, ha a farkasokkal vagy. – ez ismét meglepettséget okozott nálam, ami a mai napon nem meglepő.

– Ez hogy lehet?

– Nem tudom. De a farkasokat egyáltalán nem látom. Nem látok túl a mocskos falkájukon és ez rettentően bosszant. – nem tetszett, hogy így beszélt Jake-ről és a barátairól, de megértettem, hogy bosszantja őt a dolog.

– Ha már a falkánál tartunk. – itt volt az ideje feltenni a következő kérdést. – Ti ősi ellenségek vagytok. Gyűlölitek egymást. Hogy lehet, hogy még sem estek egymásnak?

– Jake semmit sem mondott neked? – megráztam a fejem.

– Nem nagyon volt időnk beszélni a történtekről. Haragszik rám, amiért veletek is barátkozom.

– Megértem. Szóval, valóban nem kedveljük egymást. Még nagyon rég Jake üknagyapja látott meg minket vadászni a földjükön. Carlisle mondta neki, hogy mi mások vagyunk. Így szerződést kötöttek velünk. Nem fedik fel a kilétünket az embereknek, ha mi nem tesszük többé a lábunkat a földjükre. Amíg mindannyian betartjuk ezt, addig nincs okunk harcolni.

– Ez vonatkozik más vámpírokra is?

– Nem. Csak a családunkra. De van még egy family, ami a miénkhez hasonló. Őket is családtagnak tekintjük.

– Értem.

– Nem kell félned. Dupla védelem alatt állsz. Jake és mi is megvédünk téged, így senki sem bánthat. – ez igazán megnyugtató volt, de nem magam miatt aggódtam.

– Nem magam miatt aggódom.

– Hogy ez mért nem lep meg. – mosolygott rám. – De Jake-nek nem eshet baja. Ő erre teremtetett. Képes elbánni egy vámpírral. Higgy nekem. – tudtam, hogy Alice nem hazudna nekem, de a többi vámpír nem ilyen kedves, mint ő, így még a gondolattól is kirázott a hideg, hogy Jake eggyel is harcolhat.

B.U.É.K!!!

Egészségben és Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet kívánok mindenkinek!!!

ÜNNEP!

Mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánok!

Bejelentés! :)

Sziasztok!

Nagy örömömre szolgál, hogy megoszthatom veletek, hogy 2010-ben megjelent a Hungarovox Antológia, amiben az én írásom is szerepel Az igazság kapuja címmel. Sokan közületek lehet már olvasták valamelyik blogomon :) 

Igaz ez nem egy önálló kötet, mert az Antológia olyan kiadvány, amely több szerző művét egyetlen kötetben jelenteti meg. De ez nekem nagy szó, úgyhogy nagyon boldog vagyok :) A kötet megvásárolható a Hungarovox Kiadónál és még néhány kisebb könyvesboltban is :)

Olvasható még benne egy általam készített interjú Eszes Szabolccsal, amit eddig sehol nem tettem közzé és nem is fogom. Akit érdekel, hogy mit nyilatkozott, az megvásárolhatja. Nagyon jó sok írás szerepel még benne, úgyhogy mindenféleképpen ajánlom mindenkinek, aki szereti az újdonságokat.

Nagyon jó érzés, de remélem egy saját önálló könyvem is megjelenik majd egyszer, de ahhoz még nagyon sokat kell tanulnom és fejlődnöm. :)

16. fejezet - Cullenék titka

Sziasztok! Meghoztam a frisst. :) Remélem tetszeni fog és fűztok hozzá néhány komit. :) Sajnos nem találtam olyan képet, amin úgy vannak ahogy én elképzeltem őket, kép szerkesztésben meg nem vagyok valami jó, de nagyjából ez is tükrözi csak nincsen rajta mindenki, akinek ott kellene lennie, De a történetből úgyis kiderül, kikről van szó még :) Jó olvasást kívánok mindenkinek. :) Friss nem tudom mikor lesz legközelebb, mert hamarosan kezdődik a vizsgaidőszak és most már muszáj lesz tanulnom :) Addig is remélem ez a  rész elnyeri tetszéseteket!

Reggel olyan feszülten ébredtem, mint még soha, pedig voltak már itt sokkal rosszabb napjaim is. Mégis olyasmit éreztem, amit eddig még soha. De tudom megmagyarázni mi az, de a szívem hevesebben vert. Gyorsabban kalimpált, mint mikor Jake először csókolt meg és még annál is sebesebben, mint amikor múlt héten Jake felfedte magát előttem. Na, és Cullenék előtt, akik egy cseppet sem tűntek meglepettnek. Engem védtek. Még hozzá Jake-től. Mintha tudták volna. De honnan is tudhatták volna? Hacsak…

De az nem lehet. Vagy mégis? Jake tegnap azt mondta léteznek vámpírok. Azonban néhány hónapja az egészet nevetségesnek tartotta. Igen, de én arra se gondoltam volna, hogy Jake-ből valaha is egy vérszomjas vadállat lesz. Persze nem szó szerint, mert nem állnak neki vérengzeni a városban, nem ölnek ártatlan embereket, csak az ősi ellenséget, a vámpírokat. Viccesnek hatott az egész, de nem tagadhattam le, amit a szemem előtt láttam. Onnantól kezdve semmi sincs kizárva.

Még mindig olyan hihetetlen volt az egész. Ha léteznek vérfarkasok, akkor miért ne létezhetnének vámpírok is? Á! Teljesen őrültség az egész. De hát a saját szememmel láttam.

Cullenék bőre pedig hófehér, érintésük jéghideg. Na, és a szemük! Mind olyan egyformák, hogy az nem lehet véletlen. Ráadásul nem is rokonok, legalábbis vérszerint. Csak a nevelőszülők közösek. Akkor mégis milyen magyarázat lehet erre? 

A fejem sajgott a sok értelmetlen találgatástól. Olyan lassan öltözködtem, amire még nem volt példa. Nehezen botorkáltam lefelé a lépcsőn is. Semmi kedvem nem volt reggelizni, suliba menni meg annál inkább nem. 1 hét után ma ismét találkozom Alice Cullennel. Azóta az eset óta nem láttam. Ennek első sorban Jake volt az oka, mert azt akartam ő mondja el, mi ez az egész, de azok után, amit láttam, pontosan tudom, ők egész végig tisztában voltak azzal, mi zajlik itt. 

Nem tudtam hogyan viszonyuljak, hogyan viselkedjek. 

Nagy huppanást hallottam a szobámból. Visszafordultam megnézni, mi lehet az.

Jake állt a szoba közepén csupasz felső testtel. Meglepett, még soha sem láttam őt így. Ruha alatt is éreztem, ahogy egyre jobban feszül, de felső nélkül ez igen szembetűnő volt. A döbbenettől neki támaszkodtam az ajtófélfának. 

Hamar észbe kaptam és becsuktam az ajtót mielőtt anya neki állt volna kíváncsiskodni és észre veszi a korai látogatót. 

– Jake! Te mit keresel itt? – ugrottam a nyakába örömömben. Nem számítottam arra, hogy ilyen hamar látni fogom és meg is könnyebbültem, hogy nem esett baja. Éreztem ahogy ő is megkönnyebbült lelkes ölelésemtől. Teste tűzforró volt, pedig odakint heves szél fújt. Az eső abban a percben elkezdett cseperegni. A nyitott ablakon beáramlott a jéghideg fuvallat, amiből Jake forró ölelésében semmit sem éreztem. 

– Csak meg akartam nézni, jól vagy-e. – hangja ideges volt. Általában ok nélkül ez nem vall rá. 

– Valami baj van? – éreztem, valami nem stimmel. Ok nélkül nem szokott ilyen lenni, ehhez már azért elég jól ismertem.

– Nem, semmi. Ezzel te nem foglalkozz! – mondta higgadtabban.

– Már, hogy ne foglalkoznék? Megígérted, hogy ezek után mindent elmondasz nekem és érzem, hogy valamit titkolsz. Kérlek, mondd el, mi van! – vívódás jeleit láttam rajta, végül mégis beadta a derekát.

– Rendben. A szomszéd városban az utóbbi időben megszaporodtak a támadások, ezért fokozott őrségben vagyunk. – mesélte, miközben továbbra sem eresztett el. 

– Elég nyúzottnak is látszol. – úgy nézett ki, mint a mosott szar. 

– Nem alszunk valami sokat. – nehéz róla elképzelni, amikor annyira szeret aludni.

– Apa mesélt valamit erről. – ugrott be. – Azt mondta azok csak állattámadások voltak. 

– Vagy még sem. Annyira örülök, hogy jól vagy. Egész éjjel arra vártam, hogy meggyőződjek róla és, amikor reggel nem találtalak itt! – sokkal nyugodtabban csengett a hangja. – Mész ma suliba? – tért rá a hétköznapi témákra.

– De ha nem állat volt, akkor mi? – én viszont képtelen voltam leszakadni a témáról.

– Jaj, Bella! Szerinted, mi lehetett, ha nem állat? – eleresztett és leült az ágyra. – Nem nehéz kitalálni.

– Vámpír? – beleegyezően mosolygott. 

– Bella! – hallottam meg anya hangját. – Hol vagy már? El fogsz késni!

– Rögtön jövök! – kiáltottam le neki, mielőtt feljönne megnézni, mi van velem.

– Figyelj ide! – vette két keze közé az enyémet. – Azt szeretném, ha messziről elkerülnéd Alice Cullent és a többieket is. Nem akarom, hogy barátkozz velük. Nem mondhatom el miért, de hidd el ez a legjobb. – nem volt nehéz kitalálni miért nem akarja. Épp ezért egyre jobban érdekelt, hogy vajon, mit rejtegethetnek. Különben is Alice a barátom és nem fogom annyiban hagyni a dolgot. Ezért inkább erre a kérésére ne mondtam semmit. Nem akartam hazudni neki. Később is ráér megtudni. Így is, úgy is kifog akadni. Akkor pedig nagyon bepörög majd, de azt jobb, ha nem most teszi. Még a végén a szüleim meghallanák. – Most megyek. Később találkozunk! Örülök, hogy jól vagy! – utolsó ölelés csókkal egybekötve. Szenvedélyesen tapadt ajka az enyémre és indult a nyelve felfedező útra a számban. Bizsergő érzés futott végig testemen. Aztán el is tűnt az ablakban. Rémültem rohantam oda és lestem ki rajta, de kutyabaja sem lett. Azonnal eltűnt a sűrű erdőben.

Ideje volt indulnom, különben a végén tényleg elkések. Ugyanakkor egyre jobban a szomszédos városban történt támadások jártak a fejemben. Ha Jake ennyire aggódott miattam akkor az a valami közelít a város felé. Vagy talán már itt is van? Hogy lehet, hogy az embereknek nem tűnik fel ki, vagy mi tette ezeket a szörnyűségeket.

Újra neki indultam a lépcsőnek, most már kissé gyorsabban. 

– Mi tartott ilyen sokáig, Bella? Egyszer már elindultál lefelé. – esett nekem anya, amint beléptem a konyhába. Gondolhattam volna, hogy észrevette. Ritka az olyan pillanat, amikor valami elkerüli a figyelmét. – Apád már rég indult volna, csak rád vár. – szeret korán bemenni az őrsre. Bár nem tudom, mit tud ott csinálni egész nap, hiszen ebben a kisvárosban soha semmi nem történik. Legalábbis mióta itt vagyunk nem igen tapasztaltam mást.

– Csak elfelejtettem valamit. – feleltem szűkszavúan. Ha neki állom magyarázkodni biztos lebukok, hogy valamit nem mondok el neki. Azt pedig nem szerettem volna. 

– És ilyen sokáig tartott megtalálni? – anya néha olyan idegesítő tud lenni a sok kérdésével.

– Igen. Apa! Mehetünk? – minél előbb szerettem volna szabadulni. 

– És a reggeli? – kezdett el aggodalmaskodni anya. Nem szerette, ha reggeli nélkül megyek el otthonról. „Soká lesz még ebéd”, mondogatta mindig. 

– Rendben. – állt fel apa. Nem volt túl jó kedvében. – Nem tudom, mi volt ez a múlt héten, de nem szeretném, ha még egyszer előfordulna. Megértetted? – vártam már mikor hozza fel. Eddig nem nagyon volt alkalmunk erről beszélni. Nem csalódtam benne.

– Igen! – köszönettel tartoztam nekik, amiért egész héten nem zaklattak, nem kérdezősködtek.

– És legalább sikerült tisztázni a dolgot Jake-kel? – néha apának sikerül hasonlítania anyához, pedig teljesen ellentétesek, ezért alkotnak olyan jó párt.

– Persze. Indulhatunk végre? – ezzel adtam a tudtára, hogy részemről lezártam a témát.

A kocsiban ülve, azon gondolkodtam, hogyan hozzam fel az állattámadásos témát. Nem volt sok időm, autóval nincs messze a suli, még apa csiga-lassú tempójával sem. Jasper sokkal őrültebben vezet. De ha ezt tudná, többé nem engedne beülni melléjük.

– Apa! – kezdtem bizonytalanul.

– Hm?

– Meséltél a szomszéd városban történő támadásokról.

– Igen. Mi van velük?

– Honnan veszitek, hogy állat volt? Nem lehetett valami más? – értetlenül nézett rám, a szeme elkerekedett.

– Mégis mi más? – húzta fel a szemöldökét. Ez nem volt jó jel. Azt jelentette, veszélyes témát érintettem. Ettől még kíváncsibb lettem.

– Nem tudom. De honnan tudjátok, hogy állat volt? – nem adtam fel.

– Ilyen témáról nem szeretek beszélni, főleg nem veled. De ha ennyire érdekel, elárulom, hogy a testek teljesen szét voltak marcangolva. Ebből gyanakszunk valami állat félére. Mi is besegítünk az ottaniaknak a nyomozásba. Megjöttünk. – állt meg a suli parkolójának a bejárata előtt. Teljesen a gondolataimba merülve szálltam ki a kocsiból. „A testek szét voltak marcangolva. Miért tenne ilyet egy vámpír? Hacsak azért nem, hogy eltüntesse a nyomait!” Beletemetkeztem képtelen elméleteimbe. Még apától is elfelejtettem elköszönni. Mire észbe kaptam, már nem volt sehol. Elindultam hát az iskola felé.

– Szia Bella! – Alice jelent meg mellettem teljesen hangtalanul. Majdnem szívinfarktust kaptam, olyan váratlanul bukkant fel. – Ne haragudj! Nem akartalak megijeszteni. - kacagott fel harsányan. Már el is felejtettem milyen szeleburdi tud lenni. Ez nagyon tetszett benne. – Minden rendben? Jól vagy? – ez neki is feltűnt. – Olyan sápadtnak tűnsz.

– Jól vagyok. Csak nem volt időm reggelizni. – ez most igazán jól jött magyarázatkép. 

– Gondoltam, hogy így lesz, ezért hoztam neked reggelit. – döbbenet ült ki az arcomra. Honnan tudta, hogy szükségem lesz rá? – Csirkés szendvics. Remélem szereted! – ledermedtem. Nem szó szerint, mert a lábaim vittek előre, de képtelen voltam felfogni, mi is történt az imént.

– De honnan…

– Csak egy megérzés. – pattogott előttem lelkesen, mint egy nikkelbolha. Mindig is irigyeltem ezt a rengeteg energiát, ami benne van.

– Köszönöm! Pedig meg se érdemlem azok után, ami a múlt héten történt. Én… – nem hagyta, hogy befejezzem.

– Ugyan már! Nem történt semmi. Megértettem a helyzetet. Felejtsük el! – nagyon jól esett, de képtelen voltam rá egyéb okokból kifolyólag. 

– Sajnos nekem nem megy. 

– Tessék? – úgy tett, mint, aki megdöbbent, de láttam, hogy nem így van. Mintha előre tudta volna, mi lesz a reakcióm. A tekintete üvegessé vált. Jasper rögtön mellette. Mintha nem először fordult volna elő ilyesmi.

– Mit látsz? – hirtelen azt se tudtam mi van. Álltunk a parkoló közepén. Aztán egyik percről a másikra, visszatért minden a megszokott ritmusba.

– Ne aggódj! Nem láttam semmi különöset. – mosolygott rá és megnyugtatólag rá tette a kezét az övére. 

– Csak ilyen feltűnően nem csináltad még senki előtt. – egy szót sem értettem a köztük zajló párbeszédből.

– Mi az, hogy „Mit látsz?”? Talán látnok vagy? – nem mintha hittem volna az ilyesmiben, de azok után, hogy Jake farkas, semmi sem lehetetlen, de az már túl sok lett volna.

– Nem egészen. De most nincs időm elmagyarázni. Mi lenne ha a suli után találkoznánk az épület mögötti erdős részen? Ott nyugodtan tudnánk beszélgetni. – nem nagyon értettem miért pont ott akar találkozni, de egy csepp félelem nem volt bennem. Belementem hát. Éreztem, sokkal több van a háttérben.

Türelmetlenül vártam a nap végét, amikor végre egy újabb titokra derülhet majd fény. Koncentrálni egyáltalán nem tudtam. Csak az járt a fejemben, mi fog történni. Ha Alice-k valóban vámpírok lennének, akkor talán veszélyben leszek. De nem! Ezt nem tudtam elképzelni. Ha bántani akartak volna, már rég megtehették volna. Volt rá bőven alkalmuk. Azonban ők eddig mindig csak védelmeztek engem.

A nagy találkozó előtt ott volt még az ebédidő is. Ugyanúgy együtt ettünk, de egyikünk se hozta szóba az egyre közeledő eseményt. Edward Cullen ismét sötéten méregetett, amitől, nem tudom mi okból, de az egekig szökött a pulzusom. Pedig volt valami a szemében, ami nem tettszett. Teljesen más volt, mint máskor. Akkor is utálatos, a kettő még sem hasonlítható össze. Rose olyan volt, mint mindig. Rajta meg se lepődtem. Az viszont nagyon is meglepett, hogy Emmett is csatlakozott a többiekhez és sötéten, dühösen méregetett. Egyszer sem villantotta meg a jól megszokott mackós nevetését. Alice persze fesztelenül nevetgélt, ahogy mindig. Valami volt a levegőben. Ezt még ő sem tudta teljesen leplezni. 

Már csak néhány óra választott el a találkozótól. Ahogy közeledett az idő, mind inkább izgatottabb lettem. Az utolsó óra után szélsebesen hagytam el a termet. Edward ma kihagyta a biológiát, viszont ebédnél ott volt, még sem tudtam ezzel a kérdéssel foglalkozni. Alice egész nap nagyon különösen viselkedett.

A parkolóban lassú léptekkel haladtam. Ismét lejátszódott előttem a múlt heti esemény. Még most is alig bírtam felfogni, hogy egy ilyen apró és törékeny teremtés, mint Alice, hogy lehetett olyan erős, hogy nem bírtam szabadulni a szorításából.

Az erdőhöz érve zajokat hallottam.

– Alice! Ezt nem teheted! – Rosa kemény hangja ütötte meg a fülemet. Vajon ő, mit keres itt?

– Én is mondtam neki, de mind hiába. Nem hallgat rám, csak megy a saját feje után. Edward. Dühösnek tűnt a hangja alapján. A szívem mégis gyorsabban kezdett verni. Kezd az idegeimre menni ez az abszurd, felfoghatatlan előtörő érzés, amit nem tudok hova tenni. Állandóan bunkó velem, mégis a testem megőrül a közelségétől.

– Mindannyiunkat veszélybe sodorsz! – Rose őrjöngött. Soha nem kedvelt.

– Egyet kell értenem a többiekkel, Alice. Most túl messzire akarsz menni. – Emmett. Úgy látszik az egész család itt van. Azt hittem kettesben, maximum Jasperrel hármasban fogunk beszélgetni. Nélküle soha nem láttam Alice-t.

– Emmett! Te kedveled őt! És láttam, hogy megbízhatunk benne. Úgy se tarthatjuk titokban előtte, hisz a farkasokról már tud.

– Ezért kellene távol maradnod tőle. Akkor nem lenne gond. És ha bármelyik farkas beszélne neki rólunk, azzal szerződést szegnének. – ennek a vitának semmi értelme nem volt. Legalábbis számomra. Edward hangja rideg volt, mégis perzselte a bőrömet. 

– Itt van. – fordult felém Alice, ahogy kidugtam a fejem a fák mögül.

– Sziasztok! – igyekeztem, hogy a hangom ne remegjen. Kétlem, hogy sikerült. - Mi folyik itt? Miről vitatkoztok? Mit láttál? Azt mondtad nem vagy látnok. – támadtam rögtön neki. Ők voltak többen. Engem ez nem érdekelt. A kíváncsiság hajtott.

– Azt mondtam, nem egészen.

– Alice, ne! – mordult rá Edward. 

– Bízom benne Edward és tudom, hogy te is. Előbb-utóbb rájön. 

– Inkább utóbb. – sziszegett rám Rose. Nem tudom miért nem kedvel, hisz nem is ismer. 

– Mik vagytok ti? – bukott ki belőlem. Kezdett elhatalmasodni rajtam a felismerés. Nem lehet. Az nem, hogy ők azok lennének. Számítana? Próbáltam gyorsan mérlegelni a helyzetet. Nem. Nem számítana. Többször is megmentettek és most is sec-perc alatt végezhettek volna vele ahelyett, hogy itt vitatkoznak. Probléma meg lenne oldva.

– Te mit gondolsz? – közeledett felém óvatosan Alice. 

– Vámpírok. – döbbent csend.

– Ezt meg honnan veszed? – förmedt rám Edward. A durvasága kicsit megrémítette, de amúgy egyáltalán nem féltem. - Talán a farkas barátod mondta? – hogy jön ide Jake? Aztán eszembe jutott, hogy ő tud a vámpírokról, így biztos Cullenek-ről is, ahogy sejtettem. Ezért volt ilyen ellenséges velük és megy fel a pumpája a közelükben. Ennek viszont nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget, hisz bennem is ott lappangott a kétely velük kapcsolatban.

– Jake egy szót sem szólt. Kitaláltam. – az kéne még, hogy az egészért Jake-t hibáztassák, amikor már elég régóta gyanakodtam csak magamnak sem akartam beismerni. 

– Persze. Kitaláltad, mi? – Edward fenyegetően közeledett.

– Igen. – még mindig nem féltem, pedig elég fenyegetően viselkedett. Álltam a megfélemlítő pillantásokat.

– Azt hiszed ezt bevesszük? – rácsapott tenyerével egy fatörzsére, ami ketté tört.

– Higgadj le Edward! A végén még kiszúrnak minket.

– Nem érdekel, mit hiszel, de nem hazudok. – feleltem felszegett állal.

– Bátor lány. Egy csepp félelmet sem érzel. Tudod, hogy ebben a pillanatban széttéphetnélek? – kérdezte Rose gúnyosan.

– Tudom. – válaszoltam továbbra is magabiztosan.

– Jaj, hagyjátok már békén! – fogta át Alice a vállamat, aki végig mellettem állt, míg mentek a szócsaták. – Még is miből találtad ki?

– A fehér bőr, a jéghideg érintés, a szemek, a köztetek lévő hasonlóság pedig nem is vagytok vérrokonok. És soha nem esztek. – soroltam a nyilvánvaló dolgokat. 

– Azt tudtam, hogy jó megfigyelő vagy, ne, de hogy ennyire, azt nem gondoltam volna! – mondta Alice elismerően.

– De egészen addig nem voltam biztos benne míg Jake meg nem erősítette. De még akkor sem teljesen.

– Tudtam én. Büdős kutya. – akadt ki Edward. Rendesen vicsorgott. 

– Rólatok nem mondott semmit. Azt mondta, hogy a farkasok ősi ellenségeitől védenek minket. Azok pedig a vámpírok. – nem hagyhattam, hogy Jake-re kenjék az egészet. Elvégre az ő hibájuk volt, amiért kénytelen volt felfedni magát előttem, aminek én nagyon örültem, mert így nem kell többé titkolóznia előttem.

– Ebből meg már nem volt nehéz kitalálni, ugye? – Rose továbbra sem vett vissza lenéző beszédéből. Ezek után végképp nem zárt a szívébe.

– És most, mit gondolsz rólunk? Félsz tőlünk? – soha nem értettem Edward miért nem kedvel, Alice meg miért igen.

– Nem! – ez volt az igazság. Nem éreztem félelmet.

– Pedig kellene. – neki támasztott egy fának és két karjával közre zárt. Csapdába estem. Még se voltam megriadva. Inkább izgalmat éreztem, ahogy minél közelebb került hozzám. A szívem egyre gyorsabban zakatolt, de ennek semmi köze nem volt a félelemhez. Ritkán volt rá példa, hogy ilyen közel lett volna hozzám, de olyankor mindig elfogott egy érzés, ami csak a közelében jött elő. Biztonságban éreztem magam az ellenségeskedés ellenére is, amikor fenyegetettséget kellett volna éreznem.

– Alice! Elmondanád végre, hogy mit jelent az, hogy látsz? – ismét előtört belőlem a kíváncsiság, annak ellenére, hogy nem épp megfelelő helyzetben voltam. 

– Látom a jövőt, de nem úgy, mint a látnokok, hanem az emberek által meghozott döntéseket. Ha másképp döntenek, a jövő is változik. 

– És a családotokban mindenki képes erre? – Edward egyre közelebb volt hozzám. Alig bírtam koncentrálni, a beszédről ne is beszéljünk. 

– Nem. Erre csak én. De Jasper érzi mások érzéseit és befolyásolni tudja azokat.

– Most például azt érzem, hogy megemelkedett a pulzusod Bella, és nagyon izgatott vagy. - Rose elhúzta a száját én pedig éreztem, hogy elpirulok. Emmett jót kuncogott. Ő végre a régi volt.

– Edward meg olvasni tud a gondolatokban. – magyarázta tovább Alice.

– Mindenkiében? – ez az egész természetfeletti új volt a számomra és hihetetlen, hogy ilyesmi létezhet. 

– Mindenkiében. Kivéve a tiédben. – hűvös lehelete súrolta az ajkamat. – Úgy szeretném tudni, hogy mire gondolsz. – olyan más volt. Gyengéd, kedves, mintha vágyakozást is éreztem volna a hangjában. De az nem lehet. Mindig a tudtomra adja mennyire utál. – És az illatod! – mélyen beszívta, ami nagyon meglepett. Szó szerint tátva maradt a szám ettől a viselkedéstől. – Egyre könnyebb a közeledben lennem.

– Én mondtam neked. – vágott közbe Alice.

– Most arra gondolok, bárcsak soha ne érne véget ez a pillanat. – megdöbbenve nézett rám, de nem szólt semmi erre a kijelentésre.

– Vedd le róla a kezedet, te mocskos vérszívó! – bukkant fel váratlanul Jake. Ismét elpirultam. Reméltem, nem hallotta előző szavaimat. Nem egyedül jött. Mögötte sorakoztak fel a többiek. Edward azonnal eleresztett és hátrébb állt. Be kell vallanom kissé csalódott lettem. Még soha nem éreztem ilyen közel magamhoz, mint most. Azt szerettem volna, ha örökké tart ez a pillanat és bárcsak eltűnt volna Jake. Ez nem volt szép tőle, hisz Jake-kel járok, de nem tehettem az érzéseim ellen.

Cullenék felsorakoztak egymás mellé.

– Mit keresel itt kutya? – támadt neki Rose.

– Forks semleges terület. Akkor jövünk ide, amikor akarunk. Egyébként semmi közötök hozzá. – válaszolta Jake. Tudom, hogy ősi ellenségek, még se értettem ezt a kiélezett viszonyt. Meg akkor miért nem tépték még szét egymást? – Gyere ide Bella! – Jake úgy utasított, mintha a tulajdona lennék. Nagyon dühösnek tűnt és nem akartam, hogy egymásnak rontsanak. Nem bírnám elviselni, ha bármelyiküknek baja esne. Kérdőn néztem Alicre.

– Menj Bella! Különben képes vérfürdőt rendezni. Nem akarjuk, hogy bárki megsérüljön, igaz? – nézett Jake-re. 

Utáltam, hogy a két, számomra legfontosabb ember ilyen viszonyban egymással, de Jake vérmérsékletét ismerve igazat kellett adnom neki. Nem engedhettem, hogy miatta bármi is történjen. Jake meg a pasim, mellette a helyem, akármennyire is nem akartam állást foglalni. Alice viszont a barátom. Nehéz dönteni, de az eszemre kellett hallgatnom, ha nem akarok balhét. Az volt a legjobb, ha Jake-hez tartozom. Ez volt a helyes. Nem tehettem kockára a kapcsolatunkat. Nem akartam elveszíteni.

Megpróbáltam magam átfúrni a sorfalon. Edward elkapta a csuklómat. A szemében félelem volt. Egyre inkább nem értettem a viselkedését. Tényleg nem láttam még soha ilyennek, de tudtam ez csak ideig-óráig tart. Holnap úgyis minden visszatér a régi kerékvágásba, de nem élvezhettem tovább a pillanatot. A fiú, aki valóban szeretett, a túl oldalon várt. Edward félelmének se alapja, se értelme nem volt.

– Nem lesz baj. – alig hittem el, hogy Edward Cullen aggódott értem. Még se ringattam magam hiú ábrándokba. Mindez csak a pillanat heve. Én meg, mint már annyiszor említettem, Jake-kel járok. Persze hangosan egyszer se mondtam ki. Jobb ha a gondolataim az enyémek maradnak és hálát adtam istennek, amiért Edward az én fejemben nem tud olvasni.

– Engedd el Edward! – szólt rá erélyesen Alice. Nagyon vívódott, megtegye-e, végül aztán elengedett.

Amikor Jake-hez értem, a háta mögé tolt, alig láttam valamit.

– Bella hozzánk tartozik. Szálljatok le róla! – mondta Jake keményen.

– Jól vagyok Jake. - próbáltam megnyugtatni.

– Egy suliba járunk, úgy se tudod megakadályozni, hogy találkozzunk. – Alice teljesen nyugodt volt. Arcizma se rezdült. Rose és Emmett támadó testtartásban volt. Legalábbis én ezt gondoltam. Edward és Jasper nem mozdult. 

– Mi most megyünk. Holnap találkozunk Bella! – villám sebesen tűntek el, nem fűzve a történtekhez semmit. Én azt hittem két ősi ellenség nem bírja megállni, hogy ne essenek egymásnak. Ez meglepő volt számomra. Mind a két fél meglepően higgadtan viselkedett. Örültem, hogy ennyivel letudtuk az egészet.

– Megkértelek, hogy maradj távol tőlük! – esett nekem Jake feldúltan, amint magunkra maradtunk.

– Alice a barátom. – vágtam vissza.

– De veszélyesek.

– Nem veszélyesebbek, mint ti. – ez nem volt fer és össze se lehet őket hasonlítani ezt én is tudtam, de nem voltam hajlandó eltűrni, hogy megmondja nekem, mit csináljak.

– Mi nem támadunk ártatlan emberekre. – ez igaz, de tudom, ők se bántanának soha.

– Jake! Ne haragudj! Szeretlek. De Alice a barátom. Az egyetlen. Ne kelljen választanom köztetek!

– Hazaviszlek. – úgy éreztem, kicsit megbántódott. Lehet ezt nem kellett volna, hisz azért mi mégis többek vagyunk egymásnak, de nem hagyhattam, hogy olyanra kényszerítsen ezen a címen, amit nem akarok.