Sziasztok! Megérkezett a friss! :) Tudom, hogy sokat kellett rá várnotok, de légyszi ne haragudjatok csak annyi dolgom van, hogy alig van időm írni, de azért igyekszem és, amikor tudom hozom a frisst. Most még van majd másból is, amiből kell, ezért jövő héten nem valószínű, hogy lesz, de amúgy mindig abból van, amiből van energiám írni, ezért megértéseteket kérem. Remélem azért megérte várni és remélem tetszeni fog :) Várom véleményeiteket! Amúgy, hogy tetszik az új dízájn? Puszilok mindenkit! Zora
Egyáltalán nem értettem Edward viselkedését. Miért akarja, hogy távol legyek a testvérétől? Miért nem kedvel? Vagy kedvel? Soha nem ártottam neki, ahogy ezen a nyomorult helyen senkinek sem. Mégis úgy bánnak velem, mint egy nyomorult gonosztevővel. Kivéve Jake-t és Alice-t. Ezt pedig senkinek nem hagyom, hogy elvegye tőlem. És a kétértelmű megjegyzései! Egyre jobban kezdtem összezavarodni.
Úgy láttam jónak, ha egyszerűen megkérdezem Alice-t erről az egészről. Hamarosan úgyis találkozunk, hisz nemsokára ebédidő.
Alig győztem kivárni. Mielőbb felakartam tenni neki az engem foglalkoztató kérdéseket, hogy végre nyugalmat leljek, mert ez így nem mehet tovább. Ezt a vámpíros dolgot sem bírtam kiverni a fejemből. Teljesen idiótának éreztem magam.
Az utolsó órám után száguldottam az étkezdébe. Egyrészt farkaséhes voltam, másrészt feldobott a tudat, hogy mindjárt láthatom újdonsült barátaimat. Végre nem kellett egyedül ennem és ez önmagában is meghozta az étvágyamat. Úgy éreztem végre hamarosan minden a helyére kerül. A sok bizonytalanság után nem tudom honnan jött ez az érzés.
Csak ne lenne az a rengeteg kérdés, amitől nem tudok szabadulni. Remélem Alice segíteni fog ezen.
Ahogy beléptem a nagy helyiségbe azonnal kiszúrtam őket. Szokott helyemen ültek. Olyan szoborszerűek voltak. Ha nem tudnám, hogy élnek, szobornak nézném mindkettőjüket olyan mozdulatlanok voltak. Előttük az étel most is érintetlen. Egyik legfontosabb kérdésem, amiből következik majd, hogy feltegyem-e azt, ami leginkább foglalkoztat. Hogy vámpírok-e?
Gyorsan megpakoltam a tálcámat, majd sebes léptekkel megindultam feléjük. Nem kerülte el figyelmemet milyen szúrós szemmel néznek rám a testvéreik.
−Sziasztok! – huppantam le az egyik székre. Ez a mai nap sem kecsegtetett semmi jóval. De hamarosan láthatom Jake-t. Eddig még nem sokszor töltöttük távol egymástól a szabadidőnket és szeretném, ha ez nem is változna. Szükségem van rá. És a tegnap történtek miatt eléggé ideges is vagyok. Szeretném mielőbb látni, hogy minden rendben van-e és nem csinált semmi hülyeséget. Nem ígérte meg és ez eléggé bosszant, mert azt jelenti, valamit igen is tervez és ez nyugtalanná tett. Remélem, tényleg csak sok dolga van, ezért ilyen.
−Szia! Jól vagy? – nézett rám aggódva Alice. Kissé feszült vagyok, de ezen kívül nincs más bajom.
−Persze. Miért ne lennék? – nem értettem mire célozhat.
−Edward elmondta, mi történt a folyóson. Valaki igazán leállíthatná már azokat a suhancokat végleg. – háborodott fel. Azok után, amiket mondott váratlanul ért, hogy szólt Alice-nek erről az egészről. Talán azt is elmondta, amiről beszélgettünk?
−Igen, de nincs semmi gond. Edward időben érkezett. – vártam a reakcióját, de csak mosolygott. Engem viszont továbbra is az foglalkoztatott, miért? Miért véd meg, ha nem kedvel? – Beszélni is akartam veled róla. Mondott nekem valamit, amit nem értettem.
−Ne is figyelj rá! – legyintette. Nem hagyta végig mondani. – Ő már csak ilyen. Nem kell vele törődni. Majd megszokod. – mosolygott rám. Mindezt olyan egyszerűséggel közölte. Csak ámultam. Szóval akkor tényleg barátok lettünk? Ennek igazán örültem ugyanis itt szűkében voltam a jó barátoknak.
−De Alice! Engem mégis foglalkoztat az a kérdés, miért mondta azt, hogy tartsam magam távol tőled, mert veszélyes lehet, és miért tesz kétértelmű megjegyzéseket, amiket nem értek. Mondaná ki nyíltan, amit akar. – ezen elgondolkodott én pedig kihasználtam az alkalmat és feltettem a következő kérdésemet is. – És miért nem nyúltok soha az előttetek lévő ételhez? – itt már nem bírta megállni, hogy ne nevessen fel.
−Neked semmi sem kerüli el a figyelmedet, igaz? – a mosoly továbbra is ott ült az arcán, de én ettől csak egyre jobban idiótának éreztem magam. Mi lenne, ha kibökném azt a kérdést vámpírok-e? Szétpukkanna a röhögéstől.
Félve pillantottam a másik asztal felé, ahol a családjuk ült. Tekintetükből semmi jót nem olvastam ki. Kivéve Emmettéből, aki megint jót derült az eseményeken. Ismét elpirultam, mint valahányszor, amikor feléjük néztem. A hajammal igyekeztem eltakarni, nehogy bárki is észrevegye.
−Majd én válaszolok. – szólalt meg Jasper nagyon nyugodtan. Mellette engem is mindig elárasztott a nyugalom, nem éreztem magam idegesnek csak könnyűnek, akit valamiféle nyugalom hullám szállt meg. Vele még nem nagyon váltottam szót. Szerintem ő is ugyanúgy tekint rám, mint a testvéreik. Csak Alice miatt van itt. – Az ok nagyon egyszerű. Reggel otthonról kiadós reggelivel a hasunkban jövünk el, ami kitart egész nap. Suli után pedig Esme, a nevelőanyánk, finom ebéddel vár minket. – tényleg egyszerű magyarázat. Na, akkor ennyit az elméletekről. De a többi dologra nem magyarázat. Miért ilyen fehér a bőrük, a szemükre, de jobbnak láttam, ha ezekkel most nem hozakodom elő. Így is elég hülyét csináltam magamból és mára elég volt ennyi.
−De akkor minek költötök feleslegesen erre? – ezt még muszáj volt megkérdeznem.
−Azért, mert túl ciki lenne ebédidő alatt az ebédlőben üres asztal fölött ülni. – mondta ismét nevetve Alice. Úgy láttam elég jól szórakozik rajtam. Mérgesen fontam karba a karomat.
−Mert így aztán kevésbé az! – duzzogtam.
−Ne légy mérges! Csak olyan vicces vagy, amikor kíváncsiskodsz. – remek! Most még vicces is vagyok. Valahogy ezzel nem sikerült megnyugtatnia.
−Nagyon köszönöm! – erre még jobban felhúztam a szemöldökömet. A terem másik végéből óriási hahota hallatszott. Oda se mertem már nézni, úgyis tudtam rajtam mulat ilyen jól.
−Ugyan már! Ez bók volt. – hát én nem annak vettem. De igaza van. Nem szabad felhúznom magam azon, hogy a barátok ugratják egymást. Nem akart ezzel semmi rosszat. Inkább vele kéne nevetnem. Leengedtem a karomat, az arcom is felengedett. – Ami pedig a bátyámat illeti – tért vissza egyik legfontosabb kérdésemhez –, mondtam, hogy ne foglalkozz vele. Majd felenged és megbarátkozik a helyzettel. Meglátod. Csak nehezen viseli a változásokat. Légy türelmes! – nem értem. Semmit sem értek velük kapcsolatban. Miért kellene türelmesnek lennem? Semmi közöm hozzá. Edward Cullen azt csinál, amit akar, ahogy én is. Csak kíváncsi voltam a viselkedésének az okára, de úgy látszik egyértelmű választ nem fogok rá kapni. De, ami késik nem múlik. – Nincs több órád, ugye? – kérdezte aztán.
−Nincs. – annyira belemerültem a beszélgetésbe, hogy az éhségemről teljesen elfeledkeztem.
−Akkor egyél, utána pedig kikísérünk a parkolóba. – mintha egyedül nem lennék képes megtenni azt a pár métert, de azért örültem, hogy addig is élvezhetem felüdítő társaságát. – Lesz mivel haza menned? Mert reggel velünk jöttél. – fölöslgese lett volna ezen görcsölni, mert tudtam, Jake jön értem. Ezért is igyekeztem minél előbb befejezni a kajálást. Már biztos vár. Alig várta, hogy forró, ölelő karjai közt lehessek.
−Persze. – bólogattam nagy lendülettel, teli szájjal. Elég mókásan festhettem, de nem volt időm ezzel törődni.
−A barátod? – igenlően ráztam a fejem. Olyan jó volt ezt a szót más szájából hallani. – Ő… Hogy is hívják?
−Jake. Jacob Black. – helyesbítettem, mert hát máshogy honnan is tudhatná.
−Igen. És jól kijöttök egymással? – mi ez a faggatózás? De aztán rájöttem, hogy a barátokat érdekli, mi van a másikkal, meg az előbb én is idióta kérdésekkel zaklattam őt.
−Nagyon jól. Meglepően jól. – tényleg így volt. Soha, semmin nem zördültünk még össze. Ezen én magam is csodálkoztam olykor-olykor. – Talán azért, mert mielőtt összejöttünk, nagyon jó barátok voltunk. – valóban ezért lehet. Bár nem tudom. Nincs túl nagy tapasztalatom. De másoktól mindig azt hallottam mennyi gondjuk van a pasijukkal. Addig nekem az égvilágon semmi bajom nincs vele. Igazán szerencsésnek érezhetem magam, amiért ilyen szuper pasit találtam magamnak. Ő az első barátom és nagyon kötődöm hozzá. Semmivel sem tenném kockára ezt.
−Ennek örülök. – mintha az ellenkezőjét olvastam volna le az arcáról. De biztos csak rosszul láttam.
−Mennem kell. Már várnak. – a tálcára pakolt étel felét voltam csak képes megenni. De ez még mindig több annál, amit ők ettek.
−Akkor menjünk! – álltak fel ők is.
−Alice! Beszélhetnénk? – jelent meg Edward. Hirtelen feltűnése annyira meglepett, rendesen megijedtem, amikor meghallottam a hangját a hátam mögött. Lefagytam, ahogy megéreztem hűvös leheletét a nyakamon.
−Nem ér rá később? Kikísérjük Bellát a parkolóba. – biztos megint arról akarja lebeszélni, hogy velem barátkozzon. Most már nagyon kezdett idegesíteni, de a jelenlététől nem tudtam tisztán gondolkodni. Már egyáltalán nem érdekelt a miértje, csak azt akartam, hagyjon békén. A sírás kerülgetett dühömben.
−Rendben. Akkor veletek tartok. – meglepett a dolog. Vagy annyira idegesíti a barátkozásunk, hogy addig nem nyugszik míg el nem éri, amit akar? Elhatároztam nem törődöm vele. Azt csinál, amit akar, de nem hagyom magam, ebben biztos lehet.
A parkolóba érve nagy nyüzsgésre lettem figyelmes, ami önmagában nem furcsa, mert rengetegen mennek haza ebéd után, csak hogy mind egy helyre csoportosultak. Feléjük fordítottam a fejemet. Néhány srác balhézott. Felismertem köztük az én támadóimat is. Jobban szemügyre vettem a terepet és megpillantottam Jake-t, aki fenyegetően haladt feléjük, míg két másik srác, akik gondolom a haverjai lehettek, a karjánál fogva próbálják visszatartani őt. Abból gondoltam, hogy a haverjai lehetnek, mert teljesen egyformán néztek ki, teljesen, mint a testvérek. Kreol bőr, rövid, barna haj. A félelmem beigazolódott. Nem ígérte meg, hogy nem csinál hülyeséget, mert tudta, úgy se tudná betartani. Most pedig itt van a parkolóban és mindenki előtt hülyét csinál magából. Az én Jacobom.
−Jake! – még se hagyhattam, hogy ez így menjen tovább. Valamit tennem kellett. Indulni akartam feléje, de két erős kéz visszatartott. Érintésétől testem megremegett.
−Majd én. Te jobb, ha most itt maradsz! És kérlek, legalább most az egyszer hallgass rám! – meg se várva válaszomat, eltűnt. Mi ez már megint? És mi az, hogy én maradjak itt? Ez a dolog inkább tartozik rám, mint rá. Senki se mondhatja meg, mit tegyek, amikor a szeretteimről van szó. Úgyhogy magasról fütyültem arra, amit mondott. Igen is oda megyek Jake-hez és beszélek a fejére. Kire hallgatna jobban, mint a barátnőjére. Már máskor is sikerült megnyugtatnom. Rám biztos jobban fog hallgatni, mint rá. Efelől nem volt kétségem.
−Bella! Hallgass a bátyámra! – ragadta meg a kezemet most Alice. Mi ütött beléjük? Miért akarnak visszatartani? – Túl veszélyes odamenned. – Alice ezt nem mondhatja komolyan.
−Jake a barátom. Mellette a helyem. – ellenkeztem és rá se hederítve elindultam feléje, erre a szorítása erősödött. – Áú! – erre elengedett.
−Ne haragudj! – hajtotta le a fejét sajnálkozva.
−Mi van veletek? Mi ez az egész? – de nem válaszolt, úgyhogy újból neki indultam, de ezúttal nem tartott vissza senki.
Mikor odaértem hozzájuk, Edward keze Jake vállán nyugodott, aki ledermedve, óriási levegőket véve állt. Mint, aki mindjárt felrobban. Mindenki tisztes távolságban állt tőlük még a másik két srác, aki morgó hangot adtak ki és remegtek a dühtől. Az eredeti balhé résztvevői már régen leléptek. Ez az egész kezd igen különössé válni. Egyre inkább tudni akartam mi folyik itt. Mert azt megértettem Jake miért volt ilyen azokkal a srácokkal, de azt nem értem miért ilyen Edwarddal, aki csak segíteni akart. Mintha rá jobban lenne dühös. De mi oka lenne erre?
−Vedd le a kezed rólam, te mocskos vérszívó! – csak nem ahhoz van köze, hogy vámpíroknak hiszi Cullenéket? Ezért lesz olyan dühös, amikor róluk van szó? Nem hiszem el, hogy ilyen babonás lenne, hisz múltkor még azt mondta, csak babona az egész és semmi jelét nem mutatta annak, bármit is elhisz az egészből. Meglepett a viselkedése. Még soha nem láttam ilyennek.
−Azt hiszem, ezt nem itt kellene megbeszélnünk. – Edward elengedte, de nem hátrált. Olyan volt, mint aki azonnal kész ráugorni, ha egy rossz mozdulatot is tesz.
−Valóban? Akkor hol? – Jake továbbra sem fordult meg. Mintha attól félne, nem tudna uralkodni magán. Szerettem volna oda menni hozzá, de Alice óvatosságra intett. Hallgattam rá. Az a legjobb, ha kivárom a megfelelő időt.
−Mondjuk az erdőben, ahol nincsenek körülöttünk kíváncsi szempárok. – olyan halkan beszélt, alig lehetett hallani. Nagyon oda kellett figyelnem, ha érteni akartam mindent.
Jake szó nélkül elindult a fák sűrűje felé. Egyszer sem állt meg, nem nézett hátra. Edward követte nyomában a két másikkal és természetesen velem. Alig bírtam lépést tartani rohanó lépteikkel. Alice és Jasper is jött velün. Nem tetszett nekem ez az egész. Jó lenne, ha végre valaki megmagyarázná, mi folyik itt.
−Ez tényleg nem jó ötlet, Bella! – senki sem tarthatott vissza. Tudnom kell, mi ez az egész. – Edward nagyon mérges lesz. – ez érdekelt a legkevésbé.
−Kit érdekel? Jacob a barátom, mellette a helyem. – nem tudtam mit mondhatnék.
−Nem ez a legjobb idő, hogy ezt bizonyítsd. – de semmi nem győzhetett meg. Makacs vagyok és mennem kellett.
Bent a sűrűben már nem bírtam tovább szó nélkül. A két fiú egymással szemben állt.
−Elárulná valamelyikőtök, mi a fene folyik itt? – felváltva néztem rájuk. – Jake! Mi van veled?
−Bella! – suttogta.
−Jobb, ha most elmész innen, Bella! – Edward hangja továbbra is higgadt volt.
−Te csak, ne parancsolgass neki! – Jake-ben egyre jobban forrt a düh. Kezdtem még inkább összezavarodni.
−Semmit nem értek. – vallottam be. – Miért csináljátok ezt?
−Annyira sajnálom, hogy ilyennek kell látnod. – mondta lehajtott fejjel.
−Akkor fejezd be és menjünk haza. – a szeme felcsillogott, de nem válaszolt. – Jake!
−Ha itt marad, még a végén baja esik. Láthatólag te nem tudsz uralkodni magadon. – vette vissza a szót Edward. Fel se fogtam a szavai értelmét.
−Soha nem bántanám! – mordult rá fenyegetően.
−Persze, hogy nem. De nem lehetünk elég óvatosak, nem igaz? – Jake hallgatása felért egy belegyezéssel. De miért nem hagyja az egészet és jön velem ő is? Kezdtem egyre idegesebb lenni. – Alice! Vidd őt innen! – ne, nem! Semmi estre sem vagyok hajlandó elmenni innen, amíg meg nem tudok mindent, amit akarok. De Alice sokkal erősebb volt nálam. A csuklómnál fogva kezdett el húzni magam után.
−Jake! – kiáltottam oda neki. – Ne, Alice! Nem hagyhatom itt. – nem is figyelt rám. Csak mielőbb elakart vinni a közelükből. Jasper azonban nem mozdult. Ott maradt a testvérével. Még soha nem láttam, hogy Alice nélkül lett volna. Ez csak jobban megrémített. – Jake! kiáltottam még egyszer neki.
−Nem akar veletek menni. – mondta gúnyos mosollyal Jake.
−De nem maradhat itt, ezt te is tudod. Neki most az a legjobb ha Alice-szel megy. – Jake egyre jobban kezdte elveszíteni a fejét. – Legyen eszed Jake! Ugye nem előtte akarod csinálni ezt az egészet?
−Vedd le róla mocskos kezedet! Indult meg felénk, de Edward elállta az útját én pedig próbáltam kiszabadulni Alice szorításából, mindhiába. Jake már se nem látott, hallott. Olyan szavakat használt Alce-szel szemben, amiket soha nem hallottam, hogy lányokra mondott volna. Ráadásul semmi rosszat nem tett, csak, amit kértek tőle.
−Jake! Ne beszélj így! Alice semmiről sem tehet. – miért haragszik így mindenkire? Történt valami, amiről nem tudok? Kicsit furán viselkedett mostanában, de nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget neki. lehet, hogy nem voltam túl jó barátnő? Közelebb akartam menni, de Alice még mindig nem engedett és vonszolt volna tovább kifelé. Csoda, hogy nem kapott hátára, bár úgy láttam már attól sem áll messze.
−Nektek semmi közötök hozzá. Ő az én barátnőm. Inkább nektek kellene távol tartanotok magatokat tőle!
−De, mi fele annyira sem vagyunk veszélyesek rá nézve, mint te.
−Na most már ebből elég! Neked ehhez semmi közöd! – egyáltalán nem értettem Edward mire céloz és Jake-kel értettem egyet. Semmi köze a kapcsolatunkhoz. Milyen jogon avatkozik bele, amikor egészen mostanáig levegőnek néznek? Miért próbál megvédeni a pasimmal szemben, akit ezzel csak még jobban felbőszít? Mintha direkt provokálná a helyzetet. Edward Cullen kezdett kihozni a sodromból. Talán ő az, aki mindenáron balhét akar és nem Jake. Az egyetlen, aki le tudja nyugtatni az én vagyok. Könyörgőn néztem Alice-re, hogy engedjen el. Megértette célozgatásomat és eleresztett.
−Te meg, mit csinálsz? – nézett rá mérgesen Edward.
−Jobb lenne elkerülni a harcot. – nézett rá nyomatékosan. – Talán Jake is megnyugszik, ha Bella mellette lesz. – Edward nem úgy nézett ki, mint aki nagyon hisz benne, de ő volt az utolsó, akinek a véleménye érdekelt. Jake már attól nyugodtabb volt, hogy feléje haladtam. De, amint Edward mellé értem, megragadott a derekamnál fogva és elindult velem az ellenkező irányba.
−Na, menjünk innen! – hirtelen azt se tudtam mi van. Nagyon váratlanul ért ez a cselekedete, ráadásul közelségétől gyorsabban kezdett el dobogni a szívem. Mintha a szája sarkában egy kis mosoly tűnt volna fel. Még soha nem voltam ilyen közel hozzá. Most még az sem érdekelt, hogy jéghideg volt az érintése. Mindig kerülte a velem való kontaktust, most pedig a keze a derekamon nyugszik. Ujjai nyomán égett a bőröm. Hirtelen azt se tudtam mi történik velem.
−Mi a fenét csinálsz? – förmedtem rá miután valamennyire magamhoz tértem.
−Azonnal ereszd el! – ez csak fokozta Jake dühét. Azonban Edward nem is hederített rá. – Nem hallottad? – egyre jobban kezdett megint bepöccenni. A társai sem tudták lenyugtatni. Egész testén remegés futott végig. Mintha hullám rázta volna, míg nem eltűnt és a helyén egy hatalmas, vörösesbarna farkas állt. Akaratlanul is az álmom jutott az eszembe. Gyors pillantást vetettem Edwardra, aki még mindig túl nyugodt volt.
Nem éreztem félelmet, csak óriási meglepettséget, de úgy láttam rajtam kívül ez senkit sem lepett meg. Az egész jelenet a szemem előtt zajlott, még se akartam elhinni. Jake farkassá változott. Hogyan lehetséges ez?
−Most már tényleg vidd innen! – adott át Alice-nek, ő pedig visszafordult feléje. Most kezdtem el félni, de csak azért mert nem akartam, hogy Jake kárt tegyen Edwardban. Hogy aggódhatok érte, amikor az egész az ő hibája. Ő provokálta egyfolytában. De most Jake erősebb és nagyobb volt nála.
Jake rám meredt óriási barna szemeivel, amiben értelem ült. Tekintetében félelem, megbánás volt. Ahogy rám nézett tudtam, hogy soha nem lenne képes bántani engem. Még mielőtt bármit is reagálhattam volna sarkon fordult és elrohant a haverjaival a nyomában.
Minél előbb válaszokat akartam, de nem tudtam kitől is kérjem azokat. Az lesz a legjobb ha szépen megvárom míg Jake lehiggad, aztán beszélek vele és ezúttal nem húzhatja ki magát a válaszadás alól.
***
−Hát veletek meg mi a fene történt? – kérdezte Sam, mikor kiléptünk a fák közül. Ismét emberi alakban voltam. Kissé nyugodtabb, de nem teljesen? Hogy tehettem ezt? De az a nyavalyás Cullen úgy felhúzott. Most, mit gondolhat rólam Bella? Nem akarom elveszíteni. De ezen már hiába is agyalok, a baj megtörtént. Ebből nincs kiút. – Úgy látom nem úgy sült el a dolog, ahogy tervezted. – nézett rám gyanakodva.
−Jake átváltozott Bella előtt. – avatta be Jared. Nem lett volna értelme titkolni, előbb-utóbb úgyis kiderült volna.
−Hogy mi? – hangja semmi jóról nem árulkodott. Most aztán nagy bajban vagyok. – Mégis mi a frász történt?
−Cullenék beleavatkoztak. Elvesztettem a fejem. Sajnálom. – óriásit hibáztam és nem csak azért, mert elárultam a társaimat, azzal hogy felfedtem magam egy civil előtt, de ezzel veszélybe sodortam a Bellával való kapcsolatomat. Ki tudja ezek után egyáltalán hajlandó lesz-e velem szóba állni vagy, mit adnak be neki azok a mocskos vérszívók.
−Tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége. – vetette a szememre. Fölösleges volt, mert e nélkül is pocsékul éreztem magam. – Ezek után, mit akarsz tenni?
−Nem tudom. – vallottam be őszintén. Fogalmam se volt mihez kezdjek, mit kéne tennem ebben a helyzetben. Hogy álljak ezek után Bella elé. Hogyan nézzek a szemébe? Hazudtam neki, nem mondtam el egy nagyon fontos dolgot. Ha el is fogadja, aki vagyok, vajon képes lesz megbocsájtani?
Többé nem hazudhattam neki és féltem a reakciójától. Szemében megdöbbenésen kívül mást nem láttam. Félelem apró jelét se fedeztem fel.
−Nem hallogathatod sokáig. Most már kénytelen leszel vele mielőbb beszélni, még mielőtt elkezd kombinálni és bárkinek is beszélne róla. – tudtam, hogy igaza van, de minden bátorságomat össze kell szednem ahhoz, hogy erre képes legyek.
