Apu nem tévedett, mikor azt mondta nagyon hosszú az út Forksig. Csak másnap értünk oda. Már az új otthonunk kinézete sem nyerte el tetszésemet. Kopott, kétszintes épület. A festék már rég lemállott. Látszott rajta, nem mai épület. Belülről azonban elég tűrhetően néz ki.
Az alsó szinten található a konyha és a nappali. Felül a két szoba, meg a fürdőszoba. A két szoba egymással szemben van, a fürdő köztük található. Az enyém, a lépcső tetején balra lévő szoba lett.
Nem volt egyszerű berendezkedni. Rengeteg cuccom van. Nem is tudom létezik-e olyan, akinek ennyi lenne. A szoba elég kicsi, de ez nem okoz gondot. Soha nem voltam oda túl nagy szobákért, bár a régi eléggé nagy volt ehhez képest. Ennek ellenére könnyen megoldottam. Így megérkezésünk napján kész is voltam a holmim kicsomagolásával, elhelyezésével. Mindennek megtaláltam a megfelelő helyet.
Az időjárás szintén nem múlta alul a várakozásaimat. Egész nap megállás nélkül szakad az eső. Egy napja sincs, hogy itt vagyunk, de nekem már elegem van ebből a sok csapadékból.
A sok cuccom ellenére, hamar elkészültem a szobámmal. Magam se gondoltam volna, hogy ilyen egyszerűen menni fog. Igaz, az egész lakás kisebb annál, mint amilyen a régi volt. Lementem segíteni anyának a ház többi részének otthonossá tételében. Nem sokkal megérkezésünk után apa el is ment. Bement a rendőrőrsre tudatni az itt létünket. Azt is megakarta nézni mi a helyzet ott, mielőtt holnap hivatalosan is megkezdi rendőrfőnöki tevékenységét a forksi, nagynak nem mondható, rendőrségen. Nekem ilyesmire nincs lehetőségem. Az iskola hétvégén zárva van. Ez nagyon jó. Az kéne még, hogy a hétvégét is az iskolában kelljen tölteni. A barátokat iskolán kívül ugyanúgy meg lehet találni. Holnap lesz az első napom az új iskolában. A gyomrom egész nap görcsben van az idegességtől. Rég volt, hogy valami miatt ennyire izgultam. Nem is emlékszem mikor fordult elő. Nem is értem magam. Elvégre ez csak egy iskola, nem pedig börtön ahova örökre bezárnak. Nincs benne semmi különös. Még is rossz érzésem van a holnapi nappal kapcsolatban. Valami rossz előérzet, ami nem hagy nyugodni. Igyekeztem elhessegetni ezt az érzést, de minduntalan visszajön. Elhatároztam, inkább nem foglalkozok vele. Nem is volt időm. Rengeteg dolgunk volt. Anyával ketten, estére végeztünk az egész házzal. Mire apa hazaért vacsorára, már otthonos formája volt. Be kellett látnom, így nem olyan rossza. Apa el volt ragadtatva.
- Milyen napod volt? – kérdezte anya a vacsoránál apától.
- Egész jó. Mindenki kedvesen fogadott az őrsön. – apa nem szeret itthon munkáról beszélni. Nem baj. Én nem szeretném tudni a sok szörnyűséget, amivel foglalkozik. Épp eleget lehet ilyesmit hallani a tévében, rádióban. Nincs semmi szükség az otthonunkat is ezzel megtölteni. Ebben egyet értek apával. Sok mindenben nem azonos a gondolkodásunk, de jó pár dologban igen. 17 évesen már nekem is meg van a magam által kialakított értékrend. – Nektek milyen napotok volt?
- Ó! Fantasztikus. – ellentétben anyával. Ő mindig szeret a napjáról beszélni. Az övé nem is szól szörnyűségekről, csak hétköznapi dolgokról. Phoenixben újságíróként dolgozott. Itt szintén ezzel fog foglalkozni távírásban. Innen küldi majd a cikkeit a nagyvárosba. Jó neki. Ezentúl itthon fog dolgozni. Talán magántanulónak kellene lennem. Ugyan abban nincs semmi móka, de ez a jó benne. – Bellával befejeztük a kipakolást. Minden a helyére került. Azt hittem napokig fog tartani. De ketten hamar megcsináltuk.
- Holnap lesz az első napod az iskolában Bella! – egyáltalán nem őrültem, amiért emlékeztet rá. Szerettem volna elfelejteni addig, amíg lehetséges. De azon nyomban visszatértek a rossz érzéseim. – Várod már?
- Nem mondhatnám. – vallottam be. Miért tagadtam volna. Eleve semmi kedvem nem volt az egészhez. Főleg nem egy új sulihoz.
- Ugyan már! Miért nem? – hitetlenkedett apa. Úgy látszik, még mindig nem ismer eléggé. Különben tudná, hogy állok ezekhez és a hasonló dolgokhoz. – Mindenki őrül, amikor egy új helyen lehetősége nyílik új barátokra szert tenni. – igen ám! Csak az nem én vagyok.
- Most megyek lefeküdni. – nem volt kedvem tovább hallgatni az iskoláról szóló áradatot. Kedvtelenségemet iránta a régi iskola hiányának tulajdonította. Pedig egyáltalán nem így van. Nagyon hiányzik, főleg a barátaim miatt, de ennek most semmi köze hozzájuk. – Köszönöm a vacsorát! Jó éjt! – megpusziltam őket, utána felvonultam a szobámba. Bedőltem az ágyamba gondolataimba merülve. Szerencsére ugyanaz az ágyam van, mint Phoenixben. Nem volt szokatlan. Teljesen gondolataimba mélyülve feküdtem rajta. Már nem tudtam másra gondolni csak a holnap napra apának köszönhetően. Befészkelte magát agyam legeldugottabb helyeire is. Ez még inkább feszültséget keltett bennem, mint a költözés. Költözésnél tudtam nagyjából tudtam mire számíthatok. De az iskolával ez közel sincs így. Fogalmam sincs, mit várhatok. Ettől a tudattól rettegtem. Semmitől sem féltem úgy, mint a bizonytalanságtól. Ruhástól nyomott el az álom.
Álmomban az iskolában voltam. Teljesen egyedül. Sehol senki. Hol van mindenki? Zajt hallottam. Halálra váltan fordultam meg. Nem láttam senkit. Ekkor valaki megfogta a vállam. Rémülten riadtam fel.
Az éjszaka csak fokozódott a nyugtalanságom. Ilyen és hasonló rémálmok gyötörtek, amiktől sokszor felriadtam éjjel. Az idegességemnek tudtam be az egészet. Anya ébresztett reggel. Elhúzta a függönyöket. Meglepően élénken sütött a nap befelé.
- Jó reggelt édesem! – félszemmel sandítottam rá a takaró alól. Éjjel biztos betakart. Semmi kedvem nincs felkelni. – Ideje felébredni! Apád rád vár, hogy elvigyen az iskolába. – ettől kipattantak a szemeim. Kiugrottam az ágyból.
- Még előtte le kell zuhanyoznom. – rohantam gyorsan a fürdőbe. Tegnap elaludtam még mielőtt zuhanyoztam volna.
- Annyira nem kell sietned. Apád megvár. – nevetett anya kapkodásomat látva. Marhára izgultam már. Nem tudtam rá figyelni. Nem tartott sokáig míg elkészültem. Apa türelmetlenül várt.
- Na végre! Már azt hittem itt öregszem meg. – mire észbe kaptam, az autóban ült.
- Charlie! Bellának még reggeliznie kell. – apa ezt már nem hallotta, annyira igyekezett mielőbb beérni az új munkahelyére. Nekem nem volt sietős.
- Semmi gond anya! Úgy se tudok most enni. – puszit nyomtam az arcára, majd apa után mentem.
Nem volt nehéz megtalálni az iskolát. Nagy, piros épület egy óriási táblával: Forksi Középiskola. Apa kitett. Meg se várta, hogy elköszönjek. Száguldott tovább. Rendőrként szigorú volt a szabályok betartásával, de néha előfordult nem figyelt oda erre ő sem. Pár percig csak álltam és bámultam a nagy épületet. Nincs túl meleg, de a tegnapi csapadékos idő után, ez maga a megváltás. Erőt kellett gyűjtenem a bemenetelhez. A nap feltöltött. A parkolóban rengeteg autó áll. De a diákok még mindig szállingóznak. Eddig nem tűntem fel nekik. Neki indultam én is.
Belépve a folyosóra a tegnapi ismerős nyugtalan érzés kerített a hatalmába. Minden szem rám szegeződött. Nem kellett volna meglepnie, mivel új vagyok. Azonban a tekintetek ellenségesen villognak rám. Ha szemekkel ölni lehet, már nem élnék. Próbáltam nem oda figyelni. De olyan durván néztek, hogy az már fájt. Így akarnak kinézni maguk közül? Tépelődtem magamban. Megszaporáztam lépteim a tanulmányi iroda felé. Az első nap eddig nem bizonyult valami jónak. A rossz érzésem csak fokozódott, amihez egy cseppnyi félelem is társult. Az irodába lépve egy nagy pult, mögötte egy idősebb hölggyel fogadott.
- Á! Isabella Swan. – honnan tudja a nevem? Hülye kérdés. Nem lehet itt túl sok új diák. Senki se bírná itt sokáig. Azt se tudom én, hogy fogom.
- Csak Bella. – javítottam ki.
- Rendben Bella. Tessék az igazolások, írasd alá minden tanároddal, és az órarend. – tette elém a papírokat. – Meg egy térkép el ne tévedj. Remélem jól fogod érezni magad nálunk! – ahogy az arcára néztem, nem voltam benne biztos, tényleg ezt kívánja, vagy azt menjek már a búsba. Megfogtam az elém rakott holmikat. Sietősen távoztam. Vissza se néztem. Nem valami kedvesek itt az emberek. A folyóson sokkal rosszabb fogadott. Semmi kétségem nem volt afelől, ők mit gondolnak. Nem próbálták titkolni. Megvetéssel néztek rám. Csak azt nem érte miért. Mi okuk van rá? Nem is ismernek. Bárcsak itt lennének velem a lányok! Minden egyes percben hiányoznak. Most aztán főleg. Megkerestem a termemet. Nem volt könnyű ki igazodni a térképen. Becsöngettek mire megtaláltam. Az órarend szerint biológiám van. Az egyik kedvenc tantárgyam a biológia. Őrültem ennek a kezdésnek egy ilyen rossz fogadtatás után. A tanár már bent volt.
- Isabella ugye? – kérdezte kedvesen. Végre valaki, aki nem ellenséges velem. Általában fordítva szokott lenni. A tanárok utálatosak, nem a diákok.
- Csak Bella. – javítottam ki őt is. Átnyújtottam az igazolást. Szó nélkül aláírta. A terem légkörében feszültséget éreztem.
- Ott egy üres hely Bella. Foglalj helyet! Remélem hamar feltudsz zárkózni. – minden szem rám szegeződött, ahogy a pad felé haladtam leülni. Az ő szemükben is ugyanaz van, mint mindenkiében ezen a helyen. Semmi keresni valód itt. Mielőbb húzz el innen. Csak tudnám miért van ez. Akkor se vették le rólam a tekintetüket, mikor már a helyemen ültem. Hosszú, barna hajammal próbáltam eltakarni az arcomat.
A felzárkózással nincs gondom. Ezt az anyagot Phoenixben már vettük. Mindenkinek van padtársa. Az én asztalom teljesen üres volt, míg én ide nem ültem. Máshol nem is lett volna hely. A hangulatomat egyedül a napsütés dobja fel. Sokkal rosszabb ez az egész, mint vártam. Lassan telt az idő. Egész nap egy árva lélek se szólt hozzám. Messziről elkerülnek. „Talán bűzlők?” Szagoltam meg saját magam. De nem. Kókusz illatom van, állapítottam meg. Akkor mi ez az egész? Miért bánnak úgy velem, mintha bűnöző lennék? Nem találok rá magyarázatot. Gondoltam, ebédnél megpróbálkozom én a kapcsolatteremtéssel, ha már ők nem teszik. Talán elérek vele valamit és nem fognak úgy nézni rám, mint egy csodabogárra, aki belecsöppen egy szűk kis közösségbe. Az ismerkedés nem az erősségem, de nincs más választásom. Meg kell próbálnom. Nem szeretném úgy kijárni ezt a középiskolát, mint egy magányos farkas. A reggeli idegességem nem múlt el. Az étvágyam se jött meg. Viszont nincs jobb hely az ebédlőnél kapcsolat építés szempontjából. Az iskola nagy része ott tartózkodik ilyenkor. Ez a legjobb hely az ismerkedésre. Legalábbis azt hittem.
- Foglalt! – húzták el előlem a széket, mikor valahova le akartam ülni. Így ment minden asztalnál. Csak hamar feladtam. Kénytelen voltam leülni egy teljesen üres asztalhoz. Közel, s távol nem ült senki. Ettől nem jött meg az étvágyam. Még jobban elment. A mai napra ennyi bőven elég. Elszállt az energiám. Nem vagyok képes ennyi ember ellen harcolni, akik esélyt sem akarnak adni. Az érintetlen étel fölött ültem, karba font karral, elmerengve, belemerülve gondolataimba. Nem értem ezt a viselkedést. Miért nem akarnak velem barátkozni? Nem vagyok leprás vagy ilyesmi. Ez kész rejtély előttem. Gonosz, ellenszenves pillantásokat vetnek felém étkezés közben is. Ezenkívül azonban nem foglalkoznak velem. Hát ennyire utálnak? Nem is ismernek. Az első nap még sokkal-sokkal rosszabbul sikerült a várakozásomnál. Mindenre számítottam, de erre nem. Alig vártam a nap végét. Szélsebesen hagytam el az épületet. Szerencsére nem kellett várakoznom. Anya már itt volt értem. Habozás nélkül pattantam be az autóba.
- Milyen volt az első napod? – kérdezte izgatottan anya.
- Nem akarok róla beszélni. – válaszoltam durcásan. Részben az ő hibájuk ez az egész. Miattuk kellett ott hagynom a jól megszokott életemet, a barátaimat, hogy erre a pokolra váltsam.
- Talán valami baj van? – faggatózott tovább. Tudom, nem érti mi van, de jobb ha egyedül szenvedek. Nem akarom őket bele keverni. Még akkor se ha most úgy érzem, ők a hibásak a szenvedésemért.
- Anya kérlek! – nem néztem rá. Kifelé bámultam az ablakon az elvonuló táj képét. – Megmondtam. Nem szeretnék róla beszélni. – én ezzel lezártnak tekintettem ezt a témát. Anya ebből megértette jobb nem firtatni a dolgokat egyelőre. Egész hazáig nem szólt többet egyikünk se. Forksi tartózkodásom nem kecsegtet semmi jóval. Ez az első napon teljesen be is bizonyosodott. Most még inkább kétségek közt tekintek a jövő felé. Egyáltalán nem számíthatók semmi jóra. Visszavágyok Phoenixbe, a napsütésbe, a barátaimhoz. Ekkor ismét eleredt az eső. Könnycsepp gördült le az arcomon.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése